A kapitalizmus

A kapitalizmus fogalma

A kapitalista rendszer[1] az a gazdasági, társadalmi rendszer, amelyben a gazdasági életet a piac irányítja, és amelyben a termelőeszközök nagy többsége magántulajdonban van.

A kapitalizmus (Marx szerint) a termelési eszközök magántulajdonán és a bérmunkások kizsákmányolásán alapuló társadalmi-gazdasági formáció. Fő jellemzője a tőkés árutermelés, amelyben az emberi munkaerő is áruvá válik, s a termelőeszközök a kizsákmányoló tőke formáját öltik. Két alapvető osztálya a burzsoázia és a munkásosztály.

A kapitalizmus feltételeinek kialakulása

A kapitalizmus feltételei

• eredeti tőkefelhalmozás
• infrastruktúra kiépülése – bankhálózat és oktatási rendszer
• mezőgazdaság fejlődése – tömegtermelés az élelmiszertermelésben®munkaerő felszabadulása, az iparba áramlása
• politikai változás – polgári jogrend és tulajdonjog kialakulása
• technikai fejlődés

Az eredeti tőkefelhalmozás kora – A prekapitalizmus[2]

A középkorban Európa nem tartozott a világ vezető térségei közé, mivel a Keleten korlátlan hatalmú uralkodók szilárd államiságot építettek ki, ahol az európai kereskedőket óriási városok, virágzó kézműipar kápráztatta el (ez hozta a kereskedelem fejlődését). Európa lemaradásban volt a technikai és kulturális téren is. A kontinens gazdaságának növekedése viszont hamar a feudális struktúra korlátaiba ütközött. A keleti árúk közvetítőkön keresztül érkeztek Európába, idegen kézre juttatva a haszon oroszlánrészét, ezzel kiszívták a kontinens nemesfémkészletét (mivel a keleti birodalmak nem igényelték Európa termékeit). Európa számára a gazdasági tér kiszélesítése (felvevőpiac) jelentette a megoldást. A 15. század végén megkezdődtek az expedíciók Afrika és egy feltételezett nyugati föld felé. 1492-ben Kolombusz Kristóf felfedezte az Új-világot, és ez új korszak kezdetét jelentette Európa számára.

A felfedezések nyomán meghódított gyarmati területek kereskedelmének hasznát az európai kereskedők fölözték le. A kontinensen a gazdaság központja Észak-Itáliából az atlanti partvidékre került át. Az egyes kontinenseket újfajta munkamegosztás kapcsolta össze: Európa iparcikkeivel, Amerika és Ázsia (később Közép- és Kelet-Európa is) mezőgazdasági termékeivel, Afrika rabszolgáival vett részt benne. Amerika politikailag függő terület lett: az anyaországok nyersanyagbázisa, az európai iparcikkek felvevője, valamint olcsó munkaerővel rendelkező térség. A spanyol és portugál hajósok által megszerzett nemesfémek Flandriába és Angliába vándoroltak, ahol ez jelentette az alaptőkét[3] az újfajta gazdasági rendszer, a kapitalizmus kifejlődéséhez.

A kapitalizmus korszakai

A szabadversenyes kapitalizmus [4]

A mezőgazdasági termelés fejlődése révén egyre több munkaerő szabadult fel (főként Angliában az úgynevezett bekerítések miatt), így kialakult a bérmunkásréteg, amely már nem rendelkezik földdel (biztos megélhetéssel). A pénz tőkévé vált, mivel befektették nyersanyagokba, munkagépekbe és a munkaerőbe. A tőkés árutermelés felváltotta az egyszerű árutermelést. A céhrendszer már nem tudta ellátni a piacot megfelelő mennyiségű áruval, ezért megjelentek a manufaktúrák, melyekben nagyszámú bérmunkás dolgozott a tőkés tulajdonában lévő eszközökkel és nyersanyaggal. A manufaktúrákban megjelent a munkamegosztás és szétvált a szellemi és a fizikai munka is. Ezzel kialakult a szabadversenyes kapitalizmus.

A szabadversenyes kapitalizmusban az érvényesül jobban, aki többet, jobbat, olcsóbban termel. A megszerzett hasznot általában visszaforgatták (Angliában), ez több pénzt eredményezett, mintha luxuscikkekre költötték volna (Franciaországban). A változások nyertesei az újfajta gazdálkodásba bekapcsolódó feudális urak és a kereskedők lettek. Javultak a polgárság életkörülményei is (később utánozni kezdték a nemesi életformát). A társadalom nagyobb része viszont semmit sem profitál a változásokból. Európa népessége még nem mutatott nagyfokú növekedést. A bérmunkásrétegnek nagyfokú kiszolgáltatottságot és életszinvonalcsökkenést jelentett az új társadalmi-gazdasági rendszer, mivel az árforradalom idején a bérek emelkedése elmaradt az árak növekedése mögött. Európa nyugati része ismét a világ vezető régiója lett.

Az ipari forradalom [5]

Az ipari forradalom a gazdaságban minőségi változást hozott. Társadalmi szinten már korábban megteremtődtek a polgári jog- és tulajdonviszonyok[6]. Az ipari forradalom által a társadalmi-gazdasági élet minden területe modernizálódott. Az ipari mellett párhuzamosan zajlott az agrár-, az infrastrukturális-, a népesedési- és az urbanizációs forradalom. Az iparban a gyár, azaz a tömegtermelés és a gőzgép megjelenése jelentette a hatalmas változást (Angliában a textilipar lett a vezető ágazat). Az agráriumban a feudális tulajdont felváltotta a tőkés tulajdon; megtörtént a technológiai átalakulás, és új művelési eljárások születtek; a növénytermesztéssel szemben előtérbe került az állattenyésztés; rendszeresen növekedett a termelés. Az infrastrukturális forradalom által megerősödött a bankrendszer, modern oktatási- és egészségügyi intézményeket hoztak létre, fejlődött az út- és vasúthálózat. Megkezdődött a demográfiai robbanás, emellett differenciálódott a társadalom (erősödtek a középrétegek). Az ipari forradalom jelentős urbanizációs folyamatot indított el. Természetesen az ipari forradalom hatással volt a tudományok, a művészetek, a közgondolkodás fejlődésére is.

A második ipari forradalom [7]

A második ipari forradalmat az „acélkorszak” kezdetének is szokták tekinteni. A nehézipar vált meghatározóvá a gazdaságban. Kialakult a gépgyártás, benne a hadiipar és az autóipar. A vegyipar is hatalmas fejlődésnek indult, megjelent a papír-, gumi-, cement- és kerámiagyártás is. Egyre fontosabb szerepet játszottak az energiahordozók (elsősorban a szén és a kőolaj), és a nehézipari nyersanyagok. A gazdasági élet központja Angliából átkerült Németországba és az Egyesült Államokba, mivel az angol tőkéseknek jobb befektetést jelentett az olcsóbb munkaerőt kínáló térségekben befektetni a pénzüket.

Ezt a második ipari forradalmat elsősorban az új tudományos felfedezések alapozták meg. 1876-ban felfedezte N. Otto a robbanómotort, H. Ford a sorozatgyártást, Zeppelin a léghajót, a Wright fivérek a repülőgépet, Bell a telefont, Herz a rádiótechnikát. Jelentős szerepe volt a későbbi fejlődésre az elektromossággal kapcsolatos felfedezéseknek: dinamó (Jedlik Ányos), elektromágnesesség (Faraday), közvilágítás (Edison).

A második ipari forradalom hatására létrejöttek az új gazdasági szervezetek, a monopóliumok, melyek a kapitalizmus új korszakát jelentették a szabadversenyes időszak után.

A monopólkapitalizmus

Az országoknak és azokon belül a tőkéseknek lépést kellett tartaniuk a fejlődéssel. Az új találmányok bevezetése a termelésbe igen nagy befektetést igényelt, melyre az egyes vállalatoknak nem volt meg a megfelelő anyagi háttere. Szükségessé vált a tőkekoncentráció és a tőkecentralizáció, ezt a monopóliumok létrehozásával oldották meg. Kialakult a tőzsde is, ahol értékpapírokkal kereskednek. Megjelent a finánctőke[8], amely egy újfajta gyarmatosítás kezdetét jelentette (amely még ma is tart).

A következő monopóliumtípusok alakultak ki:

• részvénytársaság: olyan nagyvállalat, melynek alaptőkéje részvényekben van, a részvénytulajdonosok osztalékot kapnak a részesedésük arányában a nyereségből
• kartell: a kartellben résztvevő vállalatok megegyeznek a piac felosztásában, az árakban, valamint a verseny korlátozásában; általában egy iparágon belül
• szindikátus: a vállalatok az önállóságuk egy részét egy központi szervre ruházzák, amely az anyagbeszerzése és az értékesítést végzi
• konszern: bankok irányítása alatt különböző iparágakból létrejött jogilag független vállalatokból álló szervezet (anya és leányvállalatok)
• tröszt: egy-egy iparág vezető vállalatainak teljes összeolvadása egy társasággá
• holding: a részvénytársaságok részvényeinek adás-vételével foglalkozó vállalat

A monopolkapitalizmus megjelenésével új gazdasági nagyhatalmak jöttek létre, amelyek kinőtték az országhatárok nyújtotta korlátokat. Elindult a küzdelem a világ gazdasági felosztásáért, a nyersanyagokért és az új felvevőpiacokért. A vezető ipari államok (USA, Németország, Japán) a gyarmatok újrafelosztását kezdték el követelni, 1914-ben ez vezetett az első világháború kirobbanásához.

A világháborút követően nagyrészt helyreállították gazdaságukat a világ országai, de 1929. október 24-én a New York-i tőzsde összeomlott, és kezdetét vette az 1929-től 33-ig tartó gazdasági világválság. A válságot az robbantotta ki, hogy túltermelés alakult ki, így az eladhatatlan árú elértéktelenedett, mivel nem volt fizetőképes kereslet. A válság hatalmas munkanélküliséget eredményezett, így tovább szűkült a kereslet, így ez a folyamat begyűrűzött. A pénzhiány miatt a mezőgazdaság is tönkrement. A válság következményeként kormányválságok alakultak ki, tönkrementek a kisvállalatok, lecsúszott a polgárság, megerősödtek a szélsőséges politikai irányzatok. A válságra a szabadversennyel szemben egy teljesen új típusú gazdaságpolitika jelentette a megoldást.

Az állammonopól kapitalizmus

John Keynes brit közgazdász A foglalkoztatás, a kamat és A pénz általános elmélete című munkájával új felfogású gazdaságpolitikát fogalmazott meg, mely a második világháború után kialakult szociális piacgazdaság alapja lett. Keynes szembeszállt azzal a vélekedéssel, hogy a teljes foglalkoztatottság a gazdaság természetes állapota. Ez a felfogás a világpiac telitettsége előtt még helytálló volt, de amint telitetté vált a piac, a termelés csökkentésével kialakult a munkanélküliség. Ez csökkentette a keresletet (felvevőpiac), így még inkább visszaesett a termelés és ez begyűrűzött. Keynes a megoldásként (a szabadversenyes kapitalizmus helyett) az állami beavatkozás szükségességét hangsúlyozta, akár a költségvetés egyensúlyát is föl lehet borítani (túlköltekezés), hogy megfékezzék a válságot. Növelni kell a foglalkoztatottságot, hogy nőjön a kereslet és ezzel az egész gazdaság (ez a tőkés és a munkás érdeke is). A foglalkoztatás növelését úgy képzelte el, hogy az állam foglalkoztatja a munkanélkülieket, elsősorban az improduktív[9] termelésben (hogy ne alakuljon ki ismét túltermelés). Kialakult az állammonopol kapitalizmus.

Az első világháborút követő igazságtalan békeszerződések és a világválság hatására megerősödtek szélsőséges politikai irányzatok (nácizmus, kommunizmus), melyek új háborút kívántak indítani. Emiatt 1939-45-ig újabb világháború rázta meg a világgazdaságot. A háborút követően egyértelműen az Egyesült Államok lett a világ vezető hatalma. Két ellentétes politikai rendszer alakult ki, ellentétes gazdaságpolitikával. A szocialista gazdálkodás teljes állami irányítást vezetett be „közösségi tulajdonnal”, de mint bebizonyosodott ez a rendszer nem életképes. A kapitalista országokban a keyenesizmus irányzata vált meghatározóvá[10]. Ezzel szemben léptek fel a monetaristák. Az 1945-öt követő fejlődés sikeressé tette a keynesista gazdaságpolitikát, de a hetvenes évekre a nagymértékű állami költekezés és az olajválság megnövelte az inflációt és a munkanélküliséget. Ezekkel a folyamatokkal szemben ez a gazdaságpolitikai irányzat már tehetetlen volt, így alapot szolgáltatott a „monetáris ellenforradalomnak”.

A monetarista gazdaságpolitikában a költségvetési politikával szemben a központi bank által folytatott monetáris politika kap meghatározó szerepet. A monetaristák szerint nincs szükség arra, hogy az állam aktív költségvetési politikával közvetlenül alakítsa a reálfolyamatokat. A monetarista közgazdák a kiszorítási hatásra hivatkozva azt állítják, hogy ha az állam a kiadásait adólevonás után finanszírozza, akkor nem nő az összkereslet, mert az állam a magánkiadásokat szorítja ki az összkeresletből. Milton Friedman bírálta a keynesi elméletet, mert nem tulajdonított jelentőséget a pénznek a makrogazdasági folyamatokban.

A két nézet között még ma is tart a vita, de időközben a gazdaságban megjelentek az államoknál is jelentősebb nagyvállalatok. Ezt az új korszakot vagy folyamatot globalizációnak nevezik.

A globalizáció

A gazdasági monopóliumok megerősödésével egyes cégek az egész világra kiterjesztették tevékenységüket. Ezeket hívják multinacionális vállalatoknak. A cégeknek évi bevétele sokszor meghaladja egyes már közepes méretű ország éves GDP-jét. A multinacionális vállalatok oly nagy befolyásra tettek szert, hogy beleszólhatnak a kormányok gazdaságpolitikájába. Az utóbbi időkben ezek a mamutvállalatok fuzionálnak egymással így még hatalmasabb és nagyobb befolyással bíró vállalatbirodalmak jönnek létre. Erről a folyamatról, ennek a folyamatnak problémáiról egy külön tanulmányt lehetne írni, ezért ez a dolgozat nem foglalkozik a globalizáció elemzésével.

Összegzés

Peter L. Berger szerint: A kapitalizmus az eddigi legnagyobb termelőerőt hívta életre az emberi történelemben. A piaci árucsere-termelésre irányuló gazdaság nyújtja a legjobb lehetőséget a mindig jobban kiterjedő termelőképesség számára. A fejlett kapitalizmus hozta létre az emberi történelemben a legmagasabb életszínvonalat nagy embertömegek számára. Az ipari kapitalizmus, ha demokráciával társul, akkor fenntartja a nyíltságot a társadalom rétegződési rendszerében. Modern feltételek között a kapitalizmus szükséges, de nem elégséges feltétele a demokráciának.

Friedrich August von Hayek a híres liberális közgazdász műveiben támadta egyrészt a szocializmust, másrészt a keynesi gazdaságpolitikát. Szerinte a szocialista módon szervezett gazdaság elvileg sem lehet olyan hatékony, mint a piacgazdaság, mert a tervezéshez szükséges információtömeg elszórtan áll rendelkezésre, összegyűjtése a központ számára lehetetlen. Hayek előre jelezte az 1929-33-as gazdasági válságot is. Mégis az ezt megoldó keynesizmusnak következetes ellenfele. Mint a szabad versenyre épülő liberális állam híve, az állami beavatkozás szférájának kiterjesztését a szolgaságba vezető útként értelmezte, amely a totalitarizmus modern formáiban valósul meg. Elítélte a disztributív (a jövedelmek állami elosztásán alapuló) igazság minden megnyilvánulását. A szabadversenyes kapitalizmus és a hozzá kapcsolódó liberális gazdaságpolitika híve, melyet ő bővített rendnek nevezett, melyben döntő fontossága van az információszerzésnek.

Ez a cikk csak nagyvonalakban mutatja be a kapitalizmus történetét, fejlődésének irányát, inkább csak az általánosan ismert információkat foglalja össze, hogy könnyebb legyen áttekinteni az utóbbi 500 év gazdaságának folyamatait.

Pintér Ádám

Irodalomjegyzék

1. Friedrich August von Hayek (1992): A végzetes önhittség – A szocializmus tévedései, Tankönyvkiadó, Budapest
2. Politikai gazdaságtan 2. – Kapitalizmus (1985), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
3. Általános történelmi fogalomgyűjtemény (1992), Holnap Kiadó, Budapest
4. Andorka Rudolf (1997): Bevezetés a szociológiába, Osiris Kiadó, Budapest
5. Európa története (1996), Csokonai Kiadó Kft., Debrecen
6. Magyar Nagylexikon, Akadémiai/Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest
7. Pintér Ádám: Viktor atya  történelem tételei (P. Tömördi Viktor OFM) (1999), Pintér Ádám, Szentendre
8. Peter L. Berger (1992): A kapitalista forradalom, Gondolat Kiadó, Budapest

Lábjegyzetek:

[1] Andorka (1997)

[2] 16. század elejétől a 17. század közepéig

[3] tőke: olyan érték, amely értéktöbbletet (hasznot) eredményez

[4] 17. század közepétől (országonként eltérő időpontban)

[5] 1780-tól Angliában és az atlanti partvidéken, 1850-től az USA-ban, Németországban

[6] Az angol polgári forradalomban, mely 1640-től 1689-ig tartott.

[7] 1870-től Németországban és az USA-ban

[8] finánctőke: az ipari, kereskedelmi és bankmonopóliumok összefonódásából kialakult tőke, amely a pénzintézetek részvényeinek ipari monopóliumok általi felvásárlásával keletkezik.

[9] Az infrastruktúra és a hadsereg fejlesztése.

[10] Keynes a monetáris politikának alárendelt szerepet tulajdonított.