Bejegyzések áttekintése az alábbi kategóriában: »A borok barátja«

Bor Áldozat az Úrnak

január 20, 2011 Szerző:

0

Szepsy István borainak kóstolója a Jámbor Szentélyben 2010. november 13-án, a pápista naptár szerint Szent Jozafát püspök és vértanú ünnepén délelőtt 11:00 órakor végre együtt a csapat. A vértanú ünnepén, nem kívánjuk egymás életét áldozni, különben is az ökumenizmus szellemében jöttünk össze, van köztünk protestáns és katolikus, ma együtt áldozunk az Úrnak. A vendégek borászok… [Tovább…]

A borkóstolás – Bor suli fiataloknak 3.

november 14, 2010 Szerző:

1

„Szeressük és tiszteljük azt, amit megiszunk!” - Matt Skinner borszakíró Átlagosan kilencszer rágjuk meg a falatot mielőtt lenyelnénk (tizennyolcszor kéne megtennünk). Nagyjából egy másodpercet számolva rágásonként, az egész kilenc másodpercig tart minden egyes falatnál. Még így sem kevés, hát ha még oda is figyelnénk a táplálkozással foglalkozó szakemberek ajánlásaira és türelmesen „kérődzgetnénk”. Az ivás egészen más… [Tovább…]

Dr. Rohály Gábor 75 éves

június 26, 2010 Szerző:

0

A borkultúrában, borleírásban, értékelésben úttörő szerepet vállalt orvos, feleségével és borismeret terjesztésében fegyvertársával, amúgy jogász végzettségű Dr. Mészáros Gabriellával barátokat invitált a jeles évfordulóra a híres Pasaréti Rohály villába. Abba az épületbe, ahol az általuk vezetett AKO Kft. szervezésében WSET tanfolyamok keretében alap, közép, és felsőfokú borismereti oklevélért lehet tanulni. Ezúttal a vendégek körében rajtam… [Tovább…]

Hogyan párosítsuk az ételeket és borokat? – Bor suli fiataloknak 2.

június 26, 2010 Szerző:

1

Az alaptézis, hogy egy jó bor az átlagos étel ízét is feldobja, ugyanez elmondható fordított esetben is. Ám hozzáfűzném, hogy akárcsak a borvásárlás, gyakorlás kérdése a párosítás is. Vannak persze elválaszthatatlannak tűnő párok, ti. hogy milyen étekhez mely borfajta illik, azonban ezek a törvények gyakran felülírhatók. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma bor sem,… [Tovább…]

Olcsóért jó bort? – Bor suli fiataloknak 1.

április 30, 2010 Szerző:

0

És mondá Ádám: „Szép-szép hogy megosztod velünk kóstoló élményeidet a nagy borászoknál. Szepsy és Kalló fantasztikus emberek, kiváló borokkal, de az ő alkotásaik olvasóink nagy részének bizony megfizethetetlenek. Írjál arról is hogyan válasszanak a fiatalok viszonylag jó bort, kevés pénzért!” És Ádámnak, mint mindig most is igaza vala. Nem a nagyzási hóbort miatt írtam a… [Tovább…]

A földi mennyország másik bejárata: látogatás Kaló Imre pincészetében

február 17, 2010 Szerző:

3

Az agyonreklámozott és agyontámogatott európai nedűk mintha lassan kifáradnának, az újvilágot pedig elragadta a tömegtermelés. A piaci rés lehetne számunkra a magyar fajták újragondolása és ehhez a tehetség és a fantasztikus földrajzi környezet mára kis hazánkban újra együtt áll. Ezt tapasztaltam meg Szepsy Istvánnál, akiről az előző számunkban írtam és ezt láttam Kaló Imre pincéiben… [Tovább…]

Megjártam a földi mennyországot…

december 14, 2009 Szerző:

6

  „Bevégeztetett!” Levizsgáztam, megvan! Büszke vagyok magamra! Mádon öt napos kihelyezett tanfolyamon megszerezetem a középfokú oklevelet. Immáron a határon túli borokhoz is értek, az ó és új világ borainak tudora lettem. Az alapfokon csak a hazai nedűket tanultuk, de ismerjük a véleményt, légy nyitott és ismerj meg minél többet a határainkon túlról is. Megfogadtam a… [Tovább…]

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 100 other followers