Kedves szülők, barátok, tanárok! Kedves ballagó diákok! Iskolánkban, a Szentendrei Ferences Gimnáziumban hagyomány, hogy a végzősöket az egyel kisebb évfolyam búcsúztatja. Azért, mert bizonyos szempontból mi állunk hozzátok legközelebb. Az egy évvel idősebbek sokkal inkább példaképek – már kezdettől fogva, hetedik, ha úgy tetszik, mazsola korunk óta -, mint azok, akik még idősebbek, mert azok a… [Tovább…]
Tisztelt tanárok, kedves szülők, rokonok, barátok, diákok! ,,Nem kötelező ide járni” – talán ez az a mondat, amit jó tanácsként a legtöbbször hallhattunk ebben az iskolában. És mi mégis ide jártunk. Biológiából szerzett ismereteimet alkalmazva bátran kijelenthetem, hogy az itt álló ballagók a természetes szelekció során fennmaradt, legfejlettebb, legéletképesebb egyedek csoportja. Sok szempontból különleges az… [Tovább…]
„Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid-, hiszen ami az enyém, az a tiéd, s ami a tied, az az enyém- és én megdicsőültem bennük.” Jn 17,9-10 – részlet Jézus búcsúbeszédéből Főtisztelendő Atyák, Igen tisztelt Szülők és Vendégek, Tisztelt Tanár Kollégák, Kedves Ballagó Végzősök! Ballagási Szentmisére jöttünk össze.… [Tovább…]
A ferences szerzetesrend szerint 200 millió forint hiányzik idei költségvetésükből iskoláik fenntartásához; Magyar Gergely tartományfőnök erről szóló körlevelét vasárnap olvasták fel a ferences templomokban – közölte a Ferences Sajtóközpont. A tartományfőnök körlevelében kiemelte: „napjainkban, amikor Magyarországon azt tapasztaljuk, hogy mindennek az ára csak növekszik, akkor egyre inkább be kell osztanunk mindazt az anyagi erőt, ami… [Tovább…]
Idén januárban ismét megtartottuk a pécsi MEP-re készülő diákoknak a csapatösszekovácsoló hétvégét január 22-23-án Egerszalókon az Ámbitus Vendégházban. A kalandos utat a “partibusszal” tettük meg péntek délután. Szétosztottuk a szobákat és bekültöztünk, majd sötétedés után az “ismerkedési est” helyszínéül a demjéni fürdő szolgált. Itt mindenki nagyon jól érezte magát, e helyt született meg a “Szarvasűűűűnőőőőő!”… [Tovább…]
Bár ezt kevesen tudják, de idén is volt szalagavató (az eredményét láthatjátok a kabátunkon vagy pl. Máté testvér csuháján), ami ugyebár nem azonos a Ferbállal. Január 22-én pénteken háromkor még lázas munka folyt az ebédlőben, hogy minden készen legyen, a terítés, a kakaó és a kalács. Az asztalokat is átrendeztük, a három végzős osztálynak egy-egy… [Tovább…]
Tegnap Bognár tanár úr körkérdést intézett az osztályhoz, hogy kinek mi volt a legjobb és a legrosszabb élménye a Ferbállal kapcsolatban, nos ezek önmagukban nem foglalják össze azt a napot, amelyre hónapok óta megfeszített munkával készült az évfolyam. A színdarabot, (Varró Dániel és Nényei Borbála Líra és epika című mesejátéka) és a táncokat (12. évfolyam:… [Tovább…]
Visszatekintve az időbeni messzeségből, szerencsénk volt, hogy az iskolaévek idején olyan sok jó tanárunk volt. Mindegyik iskolában voltak jók és emlékezetben megőrzésre méltóak. Az egyik legjobb, aki maradandó hatást gyakorolt életem alakításában is, Hein tanár úr volt “a Ferenceseknél”. Egyike volt azoknak az egyetemi tanároknak, akiket a kommunista rendszer elbocsátott állásából – egyszerüen, mert a… [Tovább…]
A Parlament a cikk írásának pillanatában a jövő évi költségvetést tárgyalja. Ha az előterjesztett változatot megszavazzák (és természetesen megszavazták), akkor igen rossz év következik az iskolák, de főképp az egyházi iskolák számára. Már az elmúlt években is folyamatosan csökkent az oktatás támogatása, de jövőre az állami iskolák 7-10%-os forrásmegvonással számolhatnak, az egyházi iskolák pedig körülbelül… [Tovább…]
július 4, 2010 Szerző:csuszka
0