Amikor kisgyerek voltam, s még a kécskei piactér mellett laktunk, Anyám – aki nagyon szépen zongorázott, gyakran vett maga mellé, hogy énekeljek. Több népdal és operett-dal után a magyar himnuszt, majd az után mindjárt elsőnek a lengyel himnuszt tanitotta meg nekem. Még ma is emlékezem a himnusz szövegére és dallamára. Anyám akkor elmondta milyen büszke… [Tovább…]
Sok helyzetben jelenik meg lelki szemeim előtt, s mindegyikben rendkivüli emberként… A hittant könnyü órának tartottuk, mert az ötvenes évek elején már csak az tanulta, aki az iskolán kívüli külön hittan órákra járt. A hittan órákon meg, különösen az öregebb tanítóknál, a katekizmus történeteit hallgatta a diák. S azokból, – már unásig ismertük őket, –… [Tovább…]
Visszatekintve az időbeni messzeségből, szerencsénk volt, hogy az iskolaévek idején olyan sok jó tanárunk volt. Mindegyik iskolában voltak jók és emlékezetben megőrzésre méltóak. Az egyik legjobb, aki maradandó hatást gyakorolt életem alakításában is, Hein tanár úr volt “a Ferenceseknél”. Egyike volt azoknak az egyetemi tanároknak, akiket a kommunista rendszer elbocsátott állásából – egyszerüen, mert a… [Tovább…]
Alapvető nemzeti önérdekek akkor kerülnek a figyelem középpontjába amikor az emberek úgy érzik, azok veszélyeknek vannak kitéve. Az egymástól való félelem nagy szerepet játszik Közép Európában a magyarok és szomszédaik között, de a szerbek és horvátok, a szerbek és albánok között, a szerbek és bosnyákok, a románok és ukránok, vagy románok és bolgárok között, stb.… [Tovább…]
Október 23-a ugyanúgy indult, mint akármelyik más hétköznap. Andris a hajnal előtt sötét, álmos óráiban indult munkába a szentendrei patakpartról, s megérkezett két óráival később a Fehér úti HÉV állomásra. Ahogy a vonat lassított, a tömött utazókocsi lépcsőjéről a türelmetlen utasok már ugráltak le a megálló padkájára. Andris perceken belül munkások százai között gyalogolt a… [Tovább…]
“Nem kell beszélni róla sohasem De mindig, mindig gondoljunk reá…” Juhász Gyula: Trianon Megtörtént és kis országgá lettünk. Tudjunk róla és tanuljunk belôle. Nem kell, hogy egyezzünk a békekötéssel, de hagyjuk abba a 80 évvel ezelôtt történt dolgok feletti meddő panaszkodást. Ez, ilyen formában csak időt és drága energiát vesz igénybe. Igenis, méltánytalanság esett Trianonban… [Tovább…]
1959-ben született Budapesten. A szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett 1977-ben. Tanulmányait Budapesten és Rómában végezte, 1989-ben szentelték pappá. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem egykori rektorhelyettese. A vallások értelmezése a II. Vatikáni zsinat előtt A II. Vatikáni zsinatot (1962-1965) megelőző századokban a vallásokkal kapcsolatos teológiai vélemény már számolt az egyéni üdvösség lehetőségével azokban a vallási hagyományokban, amelyek… [Tovább…]
“a mások közé ékelt, kisszámú magyaroknak századok multán talán majd a nyelvét sem lehet fölfedezni” (Herder, 1791) A gyôzelem nem a gyorsaknak adatik, nem is az erösek kicsikart joga, Hanem azoknál talál otthonra, akik ki tudnak tartani… (FLG) A genetika tudósai szerint a kihalás általában nem a bukás eredménye, vagy a túlélés nem a siker… [Tovább…]
(Kiss Lia ezen cikke a BME Műhely című lapjában jelent meg – a szerk.) Egyre nagyobb méreteket ölt a bűnözés az országban – cikkeznek a lapok, olvasható az internetes portálokon, nyilatkozzák politikai pártok szintjén, sugározza a TV és a rádió. A bűnesetek számára vonatkozó különféle statisztikai adatokat az ország vezetői és a médiumok különbözőképp tálalják… [Tovább…]
április 30, 2010 Szerző:Hírbarát
0