„Legyen meg a Te akaratod!”

Karácsonykor Krisztus születése napján, ebben a bizonytalannak tűnő világban legyen ajándék számunkra a Boldogságos Szűzanya sziklaszilárd bizonyossága döntésében, ami meghozta nekünk a reményt, életünk értelmét. Elfogadta Isten akaratát, és befogadta a Megváltót, aki rajta keresztül jött el hozzánk, hogy meghívjon országába.
Mária döntéséhez erőt adott kiválasztottsága, ami menté tette az eredeti bűntől és minden más bűntől. De mi is ez az úgynevezett eredeti bűn?
Túl Ádám és Éva történetén, az emberré válás folyamata során, mondjuk attól a pillanattól, hogy képesek vagyunk a transzcendentális felé fordulni, talán ez onnan datálható, hogy egyik elődünk már eltemeti hozzátartozóit (nem csak úgy otthagyja, esetleg elfogyassza őket), mert hisz már a túlvilágban. Az ember alighogy rájön, hogy van Mindenható, máris ő akar a helyébe lépni, jóról- rosszról dönteni. Ahogy a Biblia fogalmaz, szakít a tiltott gyümölcsből, szembeszáll alkotójával. Ennek a lázadásnak kell, hogy Istentől következ-ménye legyen, ez tehát az eredeti bűn, illetve inkább büntetés, amit magára vont az embe-riség.
Tudjuk a jót és rosszat, mi vagyunk az Isten, illetve az Isten nem rajtunk kívül, hanem csupán az agyunkban van, ez egyfajta evolúciós önvédelem bennünk, hogy a rosszból ki-másszunk, írja Szendi Gábor sztárpszichológus, most megjelent bestsellerében, az Isten az agyban címmel. Levezeti, hogy Mózestől Mohameden át, Szent Páltól, Szent Ferencig minden istenes ember beteg volt. Túlérzékenyek voltak, ún. temporális epilepsziában szenvedtek, és Istenélményeik csupán agyuknak jobbféltekéből eredtek. Ennek az agyi résznek elektrosokkal való ingerlése mindenkiben hasonló tüneteket idéz elő, és ezt a téte-lét számtalan kutató kísérleteivel igazolja is. Továbbá az épen meditáló és imádkozó em-ber jobb agyféltekéje valóban aktívabb ez bizonyított, és az is, ahogy a tanulással a bal agyfélteke bizonyos részei vastagodnak, a rendszeres meditációval és imádsággal a jobb agyfélteke agykérgi része növekszik. Na de valóban Isten az agyban, vagyis ebből az kö-vetkezik, hogy az Isten tényleg én vagyok?
Én meg azt mondom sok más kutatóval egyetértve, valóban az agy jobbik fele a hité és erkölcsé, a bal fele a tudományé és számításé, és miért is lenne baj, ha Isten egy rádióhoz hasonló agyi részt is „épített belénk”, ami fogja az ő adásait, ettől még nem az agyunk ma-ga Isten, ahogy maga a rádió sem egyenlő a benne beszélő hírmondóval.
Amíg a tudás, számítás és hit erkölcs egyensúlyban vannak nincs baj, a probléma ott kez-dődik, ha mindent az agyunk balféltekére bízunk, és úgy tűnik, erről van szó. Vizy E. Szil-veszter agykutató akadémikus egy előadásában mondta, hogy az emberiség tudása expo-nenciálisan növekszik, erkölcse, ami a hittel szorosan összefügg, meg csak stagnál, esetleg inkább csökken, erősen kinyílt az olló.
Az ókori és középkori embernek több vallási élménye volt, mert jobban hagyatkozott az Isteni szóra a jobb agyféltekén keresztül, mint önmaga bölcsességére.
„A vallást csupán a fölvilágosodás kora emelte az ész hideg szférájába. Az ó és középkor Istene az egész embert kívánta, az egész lelket a legforróbb lángolásával, legintimebb ál-maival együtt” írja Babits Mihály.
Tehát az eredeti bűn nem is egy időponthoz, sokkal inkább egy folyamathoz köthető, ami ma is tart, mi akarunk Istenek, lenni, tudni mindent, dönteni mindenről, akár életről, lásd klóónozás, vagy abortusz, és halálról is, lásd aktív eutanázia, vagy maguk a háborúk. Mi akarjuk eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz.
Ettől az önző állapottól menti meg Isten Máriát és helyezi vissza a paradicsomi tiszta álla-potba, amit úgy hívunk Isten akaratát elfogadó és befogadó anyaság.
Máriában helyreáll a paradicsomi egyensúly ész és szív között, a jobb és bal agyfélteke között. Megmarad a szabad akarata, visszautasíthatná Isten felkérését, de Ő szabad elhatá-rozásából igent mond, pedig alig 12 éves gyermek. Tudja mi vár rá és gyermekére, szívé-vel azonban belátja, hogy Isten terve szeretetből fakad, Ő és az egész emberiség javára.
Mária dönt és befogadja, majd megszüli gyermekét, ezt ünnepeljük Karácsonykor. Krisz-tus óta a keresztségben mi is mentek leszünk az eredeti bűntől, a szentgyónás szentségében pedig az egyéb bűneinktől. Az elvesztett lehetőség újból bennünk van, éljünk hát vele. Imádsággal teremtsük meg magunkban a csendet, hogy Isten megszólítson bennünket és megértsük, mit akar tőlünk. Eddzük a „jobb” agyféltekénket és higgyük el végre a tudás és emberi számítás, mit sem ér a hit és erkölcs nélkül. Bátran hagyatkozzunk Istenre, ahogy Mária is tette, nem fogunk csalatkozni. „A nehézségek könnyebben elviselhetők, ha Isten kezében eszközzé válunk azok legyőzéséhez” mondta Szent Maximilian Kolbe vértanú. És nehézségek pedig lesznek.

„Legyen meg a Te akaratod!” – Áldott Karácsonyt, Isten akaratában megnyugvó Új esz-tendőt!

P. Andor Károly OFM

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s