Sítábor Semmeringen

dsc_0189Mint azt eddig szinte minden évben megszokhattuk, idén is sikerült szervezni egy síelést számunkra a szokásos semmeringi síkomplexumba. Azt hiszem kellemes élményekben mindannyian igencsak bővelkedtünk, sajnos mindegyiket nem tudom megemlíteni, de a fontosabbakról mindenképpen lesz szó.

Az utazás problémamentesen zajlott le, egészen kellemes utunk volt Stuhleckre. A hó az első négy napon teljesen jó volt és a hőmérséklet is fagyosan kedvező volt a sielésre, bár a ködtől a csúcson nem sokat lehetett látni, de a legvagányabbakat ez nem tántorította el a magasabb régióktól. A délelőttöket minden nap kellemes síeléssel töltöttük, majd ebédidőben összejöttünk a reggel megbeszélt hüttében vagy felvonónál. Nevezetes étel volt a hüttében a kiváló Germknödel, amit sokan előszeretettel fogyasztottak. A délutánok hasonlóképp síeléssel teltek. Ötkor, amikor megálltak a felvonók lesíeltünk és a fagytól dideregve beültünk a buszba, mikor mindenki megérkezett elindultunk vissza Sopronba. A városban az elegáns belvárosi vacsora elköltése után minden nap Szentmisével örvendeztettek meg minket az Atyáink (Milán és Timóteus). A misék közül kiemelkedett az, amikor láncfűrésszel fogadtak minket a templomban, mivel épp a karácsonyfa elpusztításán ügyködtek. A misét követően gyalog indultunk vissza a szállásunkra, ahova kellemes negyed órás sétát követően érkeztünk.

dsc_0033A szállás az elmúlt évekből megszokott “tornaterem” volt, ahol immár mindenki otthonosan berendezkedett a 11 órai az alváshoz. Akit a tornaterem megijeszt, az egyáltalán ne féljen, mert az egész egy nagy bulit jelent az esti focizásokkal és kosárlabdázásokkal fűszerezve. A takarodót könyörtelenül bonyolította le Milán atya, természetesen a szokásos felszólításokkal (Ne mocorogj!, Ha még egyszer beszélsz holnap 8 méterre alszol a többiektől! stb.).

Reggelente, miután összepakoltunk és felkészültünk a napra elballagtunk az immár jól ismert helyi pékségbe, ahol friss pékárú  és kedves kiszolgálás fogadott bennünket. A buszhoz visszatérve indultunk a pályára. Utazás közben volt aki pótolta a hiányzó alvásmennyiséget, volt aki öltözködött vagy reggelizett, de a legtöbben beszélgetéssel és különböző videójátékokkal töltötték el a kicsivel több mint egy órát a pályáig.

dsc_01801Síelésen lehetőség volt a síoktatás igénybevételére is, amit több ember, több helyen tartott. Az egyik ilyen Pintér Ádám által vezetett középhaladó, majd délután a haladó, más néven “vadállat” csoport volt. Ádám nagy múltú sítudása ellenére egy los angelesi rapper megkísérelte főoktatói posztjáról való eltávolítását, de ezen trónbitorlás nem sikerült tekintve, hogy barátunknak már az elméleti vizsgán is súlyos problémái voltak és a pontosság sem erénye.

Természetesen ez a beszámoló elég szubjektívre sikerült, azokat a történeteket említettem meg, melyek mély nyomokat hagytak bennem. Még számos érdekes dolgot sorolhatnék, de akkor a következő lapszám tintája is elfogyna, úgyhogy erre most nem kerül sor.

Mindent egybevéve azt mondhatom, hogy egy remek sítábort zártunk 2009. február 4-én. Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk, ha hasonló élményekben szeretnétek részesülni, akkor jövőre mindenképpen gyertek el!

MS

KATTINTS AZ ALÁBBI KÉPRE A FOTÓK MEGTEKINTÉSÉHEZ

Sítábor Semmeringen
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s