ÜnMEPen

dsc_0082Harmadik nap. Lassan a megőrülés határán vagyok, nem könnyű két napon keresztül a Lisszaboni Szerződésről vitatkozni, főleg, ha éjjel átlagosan 4-5 órát alszunk és a tisztelt képviselőtársaim nem értik meg teljesen ésszerű érveimet arról, hogy a Lisszaboni Szerződésnek igenis hivatkoznia kell a kereszténységre és ez fontos Írországnak, hogy ratifikálják a szerződést. De hiába. Viszonylag liberális társaságba keveredtünk, mi viszont megfogyva bár, de törve nem, gyakran zúztuk az Áldjuk a földön Isten szegénykéjét és a Naphimnuszt. Egyébként a téma a delegációk között kizárólag a MEP, a bizottsági ülések, a határozati javaslatok, a nyitóbeszéd, a záróbeszéd, a plenáris, a lobbi és még sorolhatnék hasonló szakmai szavakat, amik semmit nem mondanak egy magyar „magyar” embernek, azonban mi ezen a héten magyar „írek” vagyunk és ezt mindig szem előtt kell tartanunk: első a delegáció.
Tehát reggel 6 óra körül életet leltünk magunkba és rohantunk a suliba az angol szóbelire…Ho-hó! Valami nem stimmel… na ja… hiszen ma vasárnap van! A budapesti Szent Imre és pár hasonlóan lelkes hívő kollégánk szolid társaságával beültünk a legközelebbi templom hajnali miséjére, amely finoman fogalmazva is alulmúlhatatlan volt. Igazság szerint rendkívül jól szórakoztunk a pap filozofálásain, aminek mondataiból gyakran hiányzott az alany és az állítmány, és már a bevezetésben elvesztettük a fonalat. Ennél már csak a kántor kegyetlen hangjának volt nagyobb sikere körünkben. Semmi baj. Szegeden sem lehet minden tökéletes, hiába is próbálják a helyiek leplezni. Büszkék a helyiek saját városukra, az igazat megvallva lehetnek is mire, hiszen belvárosa nagyon jó állapotban van, rengeteg szórakozási lehetőség adódik és ami a legjobban ledöbbentett: a villamosokon tv van. 🙂
Mint már említettem első az ír delegáció, de ez azért nem akadályozott meg minket a kokárda viselésében. Ma voltak az utolsó bizottsági ülések, elvégeztük a végső simításokat a határozati javaslatokon, kiosztottuk a beszédeket, majd ebéd után részt vettünk egy tiszteletünkre rendezett ünnepségen. Volt itt minden. Kft Afrikájától kezdve Shakespeareig, csak aktuális ünnepünkről nem szólt a rendezvény: március 15-ről. Nem baj, értékeljük a helyieket igyekezetét, végülis nagyon jó buli volt az egész.
Délután delegációs megbeszélést tartottunk 2-től estig, ahol végigvettük, hogy milyen pontokba lehet belekötni a különböző határozati javaslatokban a másnapi plenáris ülésen. Merthogy honlap kezdődik az igazi „buli”! Bár ez a megbeszélés inkább fulladt ordítozásba, veszekedésbe, mégis azt mondom, hasznos volt ez a pár óra.
Este az Anna fürdőben lobbiztunk érdekeinkért, ahol alá kellett íratni a plenárisra beadandó módosító javaslatokat. Miután hazaértünk, hajnalig tartó beszédírásokkal telt az este. A következő nap irgalmatlan nehéz lesz… Köszönöm a szót tisztelt elnök úr!

Maklári Tamás

FOTÓINK MEGTEKINTHETŐK AZ ALÁBBI KÉPRE KATTINTVA!

MEP Szeged 2009
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s