Szamócával beszélgettünk

034Március 15-én az ünnepi megemlékezés keretében Eperjes Károly, neves magyar színművész látogatott el iskolánkba. Nagy hatású, emlékezetes előadása után lehetőséget kaptunk, hogy az igazgatói irodában feltegyünk neki egy-két kérdést.

Az előadás alatt szóba került, hogy miért volt fontos Széchenyinek a Lánchíd megépítése, de végül nem mondta el a művész úr az idekapcsolódó történetet. Tudnánk most ezt pótolni?
Elnézést, hogy nem tértünk vissza rá: Széchenyi István azért építtette meg a Lánchidat, mert amikor huszár volt Debrecenben, ott kapta a hírt, hogy édesapja meghalt. Elkéredzkedett és lóhalálában sietett Budára. Akkoriban a Lánchíd helyén egy fahíd állt, de azt a jégzajlás elvitte. Ezért pár napot kellett várnia a pesti oldalon arra, hogy elvonuljon a jég, és tovább tudjon menni. Mire hazaért, már eltemették az édesapját.
Akkor – hogy még egyszer magyar gyerek ne késsen el az édesapja temetéséről amiatt, hogy nem tud átmenni a Dunán – fogadalmat tett, hogy itt épít egy kőhidat, amit a jégzajlás nem tud elsodorni, és azon bármikor át lehet menni. Ezért építtette a Lánchidat, nemes cselekedetből.
Hallottuk, hogy vannak korábbi kapcsolatai a ferencesekkel: András atyával, Milán atyával… Honnan ismeri őket?
Egyikkel itt, másikkal ott találkozom. Meg szoktak hívni ide-oda és én is meghívom időnként őket, például szentségimádásra. Össze vagyunk simulva. Amióta rendszeres áldozó vagyok, azóta – azt kell, hogy mondjam – a szerzetesekkel, amennyire az időm megengedi, szoros kapcsolatban állok. Nem csak a ferencesekkel, más rendekkel is. A ferencesekkel egy kicsit jobban, mint a többivel, mert azt látom, hogy a magyar ifjúságért, és a magyar lelkületért, ők nagyon radikálisan – jó értelemben vett radikalizmussal – tesznek, és ezt én szeretem, nekem ez szimpatikus.
Ez alatt a rövid idő alatt, amíg itt tartózkodott, milyen benyomásokat szerzett az iskolánkról?
016Én csak azt tudom mondani, hogy – a szülők információi, meg az idejáró diákok statisztikai adatai alapján – ez egy nagyon jó gimnázium, és vannak is ismerősök, akik ide járatják a gyerekeiket. Ha nem lettünk volna budafokiak, hanem közelebb lakunk, akkor mi is ide járattuk volna a gyerekeinket.
Tényleg?
Igen, sőt még így is nagyon gondolkodtunk, csak nem akartam, hogy három órát utazzanak Budafokról a gyerekek oda-vissza minden nap, de még így is szóba került mind a két gyerekemnél.
Mi idén fogunk érettségizni, és film-tételünk a Rokonok lesz…
Ezt Önök választották?
Nem, de azt akartuk kérdezni, hogy van-e egy-két gondolat, amit a művész úr megosztana velünk, ezzel a filmmel kapcsolatban, hiszen ha jól tudom Ön is szerepelt benne?
Hát nem nagyon tudom, hogy a tanárok miért ajánlották, attól tartok, hogy a fiatal lelkeknek az alaptörténet biztosan világos, de a mondanivalója nagyon összetett. El kell gondolkozni azon, hogy aki a bűn részesévé válik, és nem tart jó bűnbánatot, annak mi lesz a vége. A filmben például a főszereplő öngyilkos lesz. Az önszeretet önmagát is becsapja. A film fölveti a jó bűnbánat – rossz bűnbánat kérdését.
El kell gondolkodni azon, hogy vajon Móricz miért nem írt pozitívabb, megtisztító, katartikus véget. Ennek oka kell, hogy legyen. Azt mondja, hogy egy ilyen társadalom önmagát pusztítja el. Ebben élünk ma is. Sok mindenről lehetne még ezzel kapcsolatban beszélni.
Visszatérve az előadásra, nagyon sok érdekes dolgot mondott, én például még soha nem gondolkoztam azon, hogy Széchenyi tényleg öngyilkos lett-e.
Senki nem gondolkozik rajta, én se tettem volna, ha nem lett volna a feladatom.
Szerette játszani a Széchenyi szerepet?
Életem legfontosabb szerepe volt eddig, ennyire összetett személyiséget még soha nem játszottam.
Az egész Széchenyi család is nagy háláját fejezte ki ezzel az egésszel kapcsolatban, teljesen odavannak, hogy én ezt így eljátszottam. Nekik ugyanez a véleményük az öngyilkosságról, de mivel ők császárhűek, nem beszélnek róla, csak finom mosolyokkal, meg gesztusaikkal érzékeltetik, hogy ők egyetértenek velem. Látom rajtuk, hogy ők ezt nem mondhatják, de nekem nem mondják, hogy ne mondjam, sőt…
Az előadásról még annyit: nagyon érdekes volt, hogy egy igazi színházi előadást láthattunk…
Persze, nekem ez a karizmám, én ezt kaptam, így talán élvezetesebb volt. Az igazgató úrnak is mondtam, hogy muszáj volt a mondandómat fiatalok miatt kicsit érthetőbbé, közkedveltebbé tenni. Lehetett volna szárazabbra, töményebbre fogni, hiszen a másfél óránál egy kicsit többre sikeredett, de láttam az arcokból, hogy jó közegben vagyok. Próbáltam jól fogyaszthatóan átadni a dolgokat, nehogy megfeküdje a gyomrukat, és látva az arcokat azt gondolom, a többség értette.
Az igaz, hogy Önt papnak szánták?
A szüleim igen, az elsőszülött fiút illik fölajánlani papnak.
Hány testvére van?
Három. Feleségem ugyanúgy járt, mint az édesanyám. Mindketten, mikor a második gyermeküket várták elvetéltek – édesanyámnak ikrei születtek volna. Így anyám is és a feleségem is, az utolsó gyermeket pluszba kapta – mintegy ajándékként. Ez szinte – úgy is mondhatnánk, hogy – csoda.

Az elsőszülött fiúgyermeket minden katolikus családban illik felajánlani Istennek. Aztán hogy viszi-e az Isten vagy nem, az az Ő dolga, de a családnak ezt a gesztust meg kell tenni a keresztelőkor. Ez egy helyes cselekedet, egy jó szokás.

012
Akkor ezek szerint a vallásosság bizonyos mértékben Önnél is családi hagyomány?
Természetesen, az ember kap egy alapot otthonról, már legalábbis én, de ismerek olyat is, aki otthon abszolút nem kapott. A kislányom egyik legjobb barátnője teljesen ateista családból jött, és most lesz elsőáldozó, érettségi környékén pedig bérmálkozik. Szóval erre nincs szabály. Tagadhatatlan, hogy ha otthon minden gyarlóság mellett van egy katolikus keresztény rend, ahhoz a hét szentség kegyelmi eszközein keresztül nagyon jól tudunk kötődni. Ez nagyon nagy előny. Aztán persze felnőtt korban az emberek 90%-ában eldől, hogy a kamaszkori furcsaságok, a férfivá és nővé érés után keresztény lesz-e, vagy megy az árral. Persze van olyan is, aki öregkorában billen meg, és van, akinek a vallási élete egy szép folyamat, a gyermekkortól a haláláig.
Utolsó kérdésként még hadd tudjuk meg: színház vagy film? Melyik áll Önhöz közelebb?
Mikor ez megkérdezik, mindig azt szoktam mondani, hogy kit szeret jobban az ember: az édesapját vagy az édesanyját, a fiát vagy a lányát? Az ember úgy van vele, hogy az egyiket ezért szereti, a másikat azért, de a szeretete mindkettő felé teljes. Én is így vagyok ezzel. Abban pedig csak reménykedni tudok, hogy a film is, és a színház is édes gyermekének fogad el.

Vigh Noémi és Fekete Éva

FOTÓINK MEGTEKINTHETŐK A KÉPRE KATTINTVA!

Március 15-e Eperjes Károllyal
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s