Esküvő székely módra

cikkek_8844Május 22-én, pénteken indultunk el a családdal Erdélybe, hogy az unokabátyám esküvőjén részt vegyünk. Nagyapám szülőföldjére, a Hargita hegyvonulatai között meghúzódó faluba érkezve különös érzés kerített hatalmába. Legtalálóbban Arany János Válasz Petőfinek című verséből vett sorral tudom leírni, mi is volt az: „Örül a szívem és mégis sajog belé”. Az erdők látványát, a fenyők illatát boldogan szívtam magamba, mégis ez a kép már csak árnyéka az akár tíz évvel ezelőttinek.

A román részen gondolom a faexport fellendülése miatt a hegyek szinte minden fától lecsupaszítva, kopaszon állnak, amely miatt a változó éghajlat jelentős mértékben befolyásolja a még természetes valójában meghagyott területeket. Egyrészről itt ha nem is emberi kéz, de a természet ereje szintén fákat dönt ki gyökerestől, másrészt a hajdan élettel teli zöld fenyők, ma sápadt zöldes-barnás elszáradó tűleveleket hordanak magukon. De mivel azért voltunk ott, hogy együtt örüljünk az ifjú párral, félretettük a szomorúságot.

DSCF6018Szombat reggel délután egy óra körül volt a gyülekező a vőlegény rokonságának részére. Itt a vőfély, vagy ahogy ott mondják a gazda vezényletével lakodalmas kalácsot és pálinkát kínáltak, majd a vőlegény elbúcsúzott édesanyjától, testvéreitől. Ez is olyan szokás, ami mindig megható része a napnak, mégis egyre kevesebb helyen lát ilyet az ember. Majd innen, a Kászonaltízi Kultúrotthontól indult a menet. A kocsikat fenyőágakkal, orgonával és lufikkal feldíszítették közben és még egy érdekes hagyománynak lehettünk szemtanúi: minden autó visszapillantó tükréről fehér zsebkendőt lógattak le. Ahogy az épületből jöttünk kifelé, minden férfi kezébe nyomtak egy üveg pálinkát, ez ellen senki nem tiltakozott, de csak kevesek értették a gesztust.

A menyasszonyt Csíkcsicsóból kellett kikérni, amely olyan 30 km-es utat jelentett. A násznép kocsisora egymás után haladt, útközben azért egyre gyarapodva. A környék a dudaszótól volt hangos, aminek hallatára ahol elhaladtunk, kicsik és nagyok, fiatalok és öregek mind kiálltak a kapuba és integettek. Örültek, sőt bizonyos mértékig részesei lettek a mi örömünknek.

A háztól nem messze leparkolva gyalogosan mentünk tovább. A vőfély amint házhoz értünk elmondta a lány szüleinek a kikérő verset, majd megláthattuk a menyasszonyt. Itt is volt egy kis megvendégelés sütivel és innivalóval. Azután a menyasszony búcsúszavai következtek szüleihez és testvéréhez. Az egész nászmenet elindult vissz a kocsikhoz, ám váratlan akadályba ütköztünk és megértettük, mire kellett a pálinkát elhozni. Ilyenkor ugyanis a falu összefog és a falu egyes pontjain 4-5 fős csapatokba verődve próbálják feltartóztatni a násznépet úgy, hogy kötelet kötnek keresztbe az úton. A násznépnek pedig meg kell egyezni velük a „vámdíjban”, de egy-két üveg szeszes itallal meggyőzhetők, hogy utunkra engedjenek.

Az esküvő a Csíksomlyói Kegytemplomban volt. Ahogy beléptünk a templomba azt hittük, hogy egy újabb helyi szokást látunk, ugyanis a padsorok végénél székely ruhába öltözött fiúk és lányok álltak „sorfalat” a bevonuló menyasszonynak kezükben egy-egy fehér rózsát tartva. Mint kiderült ez nem a szokás miatt volt, hanem Laci, a vőlegény a helyi tánccsoport egyik vezetője és a csoport ilyen módon adózott köszönettel és tisztelettel az új párnak.

DSCF6039A szertartás és a fényképezkedés végeztével visszatértünk oda, ahonnan indultunk, a kultúrotthonba, a lagzi helyszínére. Magára a lagzira mikor megkérdeztük Lacit, hogy hányan jönnek, ezt felelte: „Ahányan beférnek, vagyis úgy 280 ember.”

A bőséges előétel után következett az ifjú pár első tánca, a keringő, amellyel megnyitották a táncparkettet a táncos lábú székely násznépnek. Azt meg kell, hogy említsem, hogy ott mindenki olyan jól tud táncolni, hogy mi eleinte fel sem mertünk állni, de ahogy megtelt a terem és nem volt annyira feltűnő, hogy nekünk nem úgy megy, ráadásul sorra érkeztek a felkérések, nem mondhattunk, de nem is akartunk nemet mondani.

A tánccsoport még egy meglepetéssel szolgált a friss házaspárnak. Egy fantasztikus táncbemutatót tartottak népviseletben egy hihetetlenül jó koreográfiával.

A fogások sorra érkeztek és a köztük lévő szünetekben a gazda érdekes és vicces történetekkel szórakoztatott minket. Számunkra még mindig tartogatott egy meglepetést az este. A menyasszonytánc után érkeztek ugyanis az úgy nevezett maszkák. Ők mindenféle maskarákba beöltözött helybeliek (esetünkben valószínűleg a tánccsoport tagjai) és azért jönnek, hogy ha lehet még fokozva a hangulatot a násznéppel táncoljanak. Mindenkivel forduljanak, vagy ahogy ott mondják sirüljenek kettőt és aztán mást kérjenek fel.

A mulatságból végül hajnali fél hat körül jöttünk el olyan vidáman, hogy még az sem tudta kedvünk szegni, hogy a kocsink ablaka jeges volt a hidegtől.

Herceg Zsuzsi

Reklámok

Egy hozzászólás

  1. Nagyszerű történet! Igen, ilyen egy igazi magyar lakodalom, örülök, hogy neked is tetszett a vőlegény búcsúztatós-leánykérős-hagyományos vonal. Jómagam is ezt próbálom visszacsempészni a mai világba – és a tapasztalat szerencsére azt mutatja, nagy az igény erre! Egy érdekesség: én baranyai vagyok, így a Szigetközben nekem is meglepetés volt, amikor a falubeli legények kötéllel lezárva az utat vámot szedtek a menyasszonyért (amiért azt nem helyi fiú vette feleségül) – ezek szerint ez a szép szokás a magyarok lakta Kárpát medence két átellenes végében nagyon hasonló formában tartja magát! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s