Római vakáció Szent Ferenc nyomán

053Péntek este sok csomag, indulás. 11-es főút helyett „ismerjük meg hazánkat” túra és a nagy kérdés: mikor állunk meg pisilni? De köztudott: a jó ferences diák akkor pisil, amikor alkalma van, de leginkább, amikor Mauglinak is kell (bár ilyen egy nap maximum egyszer adódik). Fárasztó buszút után a gyönyörű olasz hegyek között ébredés. Indulás a „pár órás túrára”, mint utóbb kiderült ez túra volt eddigi életünk leghosszabb „pár órája”. A számtalanszor elhangzott mondat: „Maugli, mikor érünk már oda? ” Az erre kapott választ nem a dzsungel törvénye, hanem Szent Ferenc lelkülete határozta meg: „már csak pár perc”. De addig is előre hitben és szeretetben, NADE 8-9 ÓRÁN KERESZTÜL???!!! Ferences diák sosem csügged, pláne ha ferences szerzetes hajtja vagy inkább fut előtte. De a látvány és a menedékházban elfogyasztott öhm … kakaó és teasütemény sokunkat kárpótolt a fáradozásokért! A lefelé út sokkal könnyebbnek ígérkezett felvidulva a kakaótól, ám a várakozásokkal ellentétben lett még rosszabb.

146Buszra szállás után Ravenna felé vettük az irányt, ahová stílusosan 2 óra késéssel érkeztünk, időben bőven túllépve a megszokott pizsiosztás és villanyoltás időpontját. Esti mesét nem igényelt senki.

Az Úr napját a mozaikok városában, Ravennában töltöttük és ismét pár óra kellemes buszozás után a Porciuncula melletti kápolnában szenteltük meg. Lelkigyakorlatunk megkezdésével egyidőben titokzatos és megmagyarázhatatlan módon megkezdődött, vagy folytatódott osztályunk összekovácsolódása is. Hiszen, mint tudjuk, sosem késő.

Rivotortói szállásunkon két éjszakát töltöttünk. A hosszas beszélgetések, együtt és persze egymáson nevetések tették színessé estéinket. Igazi olasz vacsoráinkat már elfogyasztásukkor sokra értékeltük, pár nappal később emléküket nagy sóhajok közepette emlegettük.

203

Egy egész nap Assisiben nem sok, de elég rengeteg olyan dologra, ami nem fogható semmihez. Egy kicsit csöpögősnek tűnhet, de ami igaz az igaz : mindenkit megérintett valami és ez nem az iskolában híres ferences szellem volt, hanem az igazi. A szellemiség mellett persze megmaradt a szellemesség is, kellő mértékben. Jó turisták helyett jó zarándokok módjára megnéztünk mindent, amit Assisiben „kell” és lehet ennyi idő alatt… Szerintem sokan rátaláltak (köztük én is) saját Porciunculajukra, ahol közelebb kerülhettek Istenhez.

Utána egy napot töltöttünk különböző remeteségekben (Carceri, Greccio, Fonte Colombo) és az oda vezető, olykor rögösebb utakon. Sokunkat már nem ért meglepetésként, hogy Carceribe 20 perc séta helyett 2 és fél óra erdei túra megtétele után jutottunk, de meg kell hagyni, megérte. Nem mesélek a látványról, arra ott vannak a képek. Megnyugvás, béke, közelség, jóleső csend, napsütés, harmónia, gondtalanság, boldogság, amik most eszembe jutnak. Ezen a délutánon ért véget lelkigyakorlatunk, és kezdődött meg a várva várt osztálykirándulás, az utolsó, mint minden ebben az évben.

344

Kopogó szemekkel, izgatottan, persze késve érkeztünk utolsó szállásunkra a Tirrén-tenger partjára egy kempingbe. Károly atya jelmondata azóta szállóigévé vált: „Nagyon kérek mindenkit, hogy nyugodjon meg!” Fejlődő szervezetek lévén este 11-kor minden nehézség nélkül fogyasztottuk el paradicsomos tésztánkat, ami után megfogadtuk a tanácsot és nyugovóra tértünk.

Másnap metróval jutottunk Róma belvárosába. Délelőtt rengeteg érdekes templomot, bazilikát, a déli és keleti régió nevezetességeit néztünk meg, azonban valójában mindenki az ebédet és a délutáni szabadprogramot várta. Igaz volt Murphy nagyságra vonatkozó szabálya: „Ha valaki, akit módfelett csodálsz és tisztelsz, látszólag mély gondolatokba merül, valószínűleg az ebédjére gondol.” A híres lépcsőnél kiderült, hogy az osztály nagy része meg fogja nyerni a lottó ötöst (bár lehet, hogy egyszerre ), s a fiúk 90 éves korukig lesznek termékenyek. Azért nem semmi hozadéka van egy római vakációnak. Eljött a szálláson töltött estékből is az utolsó. Anna 18 éves lett, kapott tortát a tengerparton, amit páran most láttunk először. Éjszaka fürdeni a tengerben?! Csak ajánlani tudom!

394Szó szerint egy pár (=2) óra alvás után megtekintettük Róma nyugati és északi részét, tiszteletünket tettük a Pápánál, ahová szintén nem tudtunk feltűnés nélkül bejutni: egy ember, egy doboz, 15 bicska, nevető rendőrök. Mert mi ilyenek vagyunk.

Természetesen nem hagytuk ki a pizzát, fagyit, tiramisut. Miután mindenki megvette a kellő tészta, olívabogyó és bor mennyiséget, csakis ajándékba az otthonmaradottaknak, Szlovénia felé indultunk.

436

„Pihentető” buszos alvás és felvonózás után, aki kedvet és kellő energiát érzett magában felmászhatott a Vogelre (1922m). Akiben már nem volt ambíció, csodálhatta a Bohinj-tavat 1540 méterről, azalatt a két perc alatt, amíg az egész napos köd elmúlt. Egyébként örültünk, ha a mellettünk állót láthattuk. Valamilyen csoda folytán, a túrázó csapat épségben és IDŐBEN ért a felvonóhoz, amin közösen ereszkedtünk le a tóhoz. Innen indultunk haza, és ha Maugli szíve megenyhült (vagy a szükség úgy hozta) megálltunk pisilni is. Végül szintén két óra késéssel, de hazaértünk.

Összességében azt gondolom, természetesen voltak nehézségek, de ezek nélkül unatkoztunk volna és most negyedannyi dolgon tudnánk nevetni. Hálásak lehetünk Mauglinak (fr. Fejes István), hogy megszervezte, Károly atyának, hogy szeret minket és leginkább Istennek, hogy velünk volt és mindezt átélhettük! Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjen Assisibe!

Ostoróczky Nóra

Római vakáció Szent Ferenc nyomán

Az út részletes programja: Assisi_Andor_K_2009a

Reklámok

3 hozzászólás

  1. Nagy élmény lehetett, akárcsak a mienk annak idején. Megnyugodtam 🙂

  2. csak nem belekerült az a pár mondatom:D… ügyes vagy Nóri… fájós háttal is:D

  3. Nagyon kérek minden olvasót “nyugodjon meg”! Köszönöm szépen…:)))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s