Sebinek

roma 114Kellemetlen… Miért van az, hogy mindig a végén döbben rá az emberlánya/fia az igazságra? Mért kell egy fülledt nyári estén, mindentől messze rádöbbenni, hogy a háború, amit eddig vívtunk, csak a mi lelkünkben létezik?
Kb. ilyen érzés az, amikor belépek az osztályba, így 12-ben, minden reggel. Úristen! Mindjárt vége, és még annyi mindenre nem jutott időm! Kihagytam egy csomó lehetőséget, hogy megismerjek másokat, hogy értelmesebben elbeszélgessek velük valami nem tantárgyhoz kötődő dologról, vagy épp ne azon veszekedjünk, hogy vajon mi is az angol fakt házi!
Nem akarom megváltani a világot, arról már rég lemondtam, amikor Milán atya először jött be helyettesíteni matek órára, sem a lehetetlent megkísérelni, mint Roszelnél a német ötöst. Egyszerűen csak úgy akarok elmenni, hogy nincs tisztázatlan ügyem. Vagy olyan, amit nem léptem meg, pedig kellett volna. Olyan kérdés, ami bennem ragadt és sohase tettem fel… Nevezhetjük kapuzárási pániknak is, amihez hozzájárul egy nagy adag félelem a felnőtté válástól. Ha azt vesszük, itt változtam a legtöbbet. És ha körbenézek, látom, hogy a többiek is. Hogy minden kiránduláson igyekszünk kihasználni az alkalmat arra, hogy együtt legyünk. Hogy nézzük már mások érdekeit is… Csak tudnám hol és mikor lettünk ilyenek! Melyik volt az az esemény, amelyik összekovácsolt minket? Statáriális feleltetés? Esztergomi lelkigyakorlatok? Hosszú buszutak? Passzivitás? Lázadás? Betegség? Assisi? Tánc? Érettségi?
Rengeteg negatív dolgot tudnék mondani erről az iskoláról, de mégis itt nőttem fel, ez edzett, alakított. Itt szereztem barátokat, tapasztalatot, lelkiséget. És, hogy pont ide kerültünk, annak meg van az oka.

Pál Bianka

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s