Jószomszédi iszony

Előadáson voltunk a Művész Étteremben egyik szerda este. De nem ám a Padlást vagy akármelyik már-már közhelynek számító színdarabot néztük meg 20-adszorra is, hanem kocsmázni megtünk, ráadásul Kultúr Kocsmázni. Az előadás témája a szlovák-magyar viszony volt és ennek a viszonynak a kialakító okai. Az előadónk pedig nem egy jött-ment, aki saját téziseit próbálja a külvilágba kikiáltani, hanem egy olyan ember, aki saját bőrén tapasztalta a szlovák-magyar barátságot: nevezetesen Farkas György, aki jelenleg az ELTE földrajz karán tanár. Hogy miért tapasztalta saját bőrén ezt a helyzetet, hát azért, mert ő ebben nőtt fel, ugyanis felvidéki származású magyar. Szlovákok között nőtt fel, ott végezte az elemi, és a középiskolát, illetve az egyetemet is, Pozsonyban. Ezek után jött át Magyarországra, és telepedett le. Az előadónkról, illetve hitelességéről azt hiszem elég ennyit mondani, térjünk hát rá az előadásra is.

Az elején arról hallhattunk pár szót, hogy mégis milyen ott, a Felvidéken kisebbségi magyarként élni. Azt hiszem, nem sok embernek kívánnám ezt a helyzetet, amibe szlovák testvéreink belekényszerítik az ottani magyarokat. A Tanár úr arról beszélt először, hogy mennyire nehéz, de ugyanakkor elkerülhetetlen asszimilálódni az ottani szlovák közösségbe, ahhoz, hogy az ember bármit is elérhessen, hogy egyáltalán egyetemre járhasson. Elmondta azt is, hogy ha az ember képes már olyan szinten beszélni a szlovák nyelvet, hogy elhiggyék róla, hogy ő igazi szlovák, akkor egy szlovák közösséggel beszédbe elegyedve, mindig feljön előbb vagy utóbb a magyar téma. Gondolom sejti a kedves olvasó is, hogy ez a téma nem azt takarja, hogy milyen „jóarcok” a magyarok, és mennyire szeretjük őket. Szlovák közegben például a “hülye” szinonímája a magyar. Ezen rövid bevezető után kezdődött az igazi előadás, mely leginkább a szlovák mentalitásról, és annak mozgató rugóiról szólt. Rengeteg mindent tudhattunk meg a „mítoszgyár” produktumairól, melyből csak a személyes kedvenceimet ismertetném.

Ezek a mítoszok a szlovák történelemtudat, és a világhoz való attitűd megalapozására szolgálnak, legyen erre példa az egyik legjellemzőbb, az ártatlanságtudat, mely szerint a szlovák nép mindig is a történelemben előforduló elnyomó hatalom/mak áldozata, elnyomottja volt. Ez alapján ők mindig is jók voltak, sosem ártottak még a légynek sem. Ehhez társul a kicsinységtudat is, mely szerint ők egy kis nép, ami igaz is, bár nem tudom, hogy fér ez össze az általuk vallott Nagy Szlovák (Morva) Birodalom elméletével, melyet az iskolákban is tanítanak és benne él a szlovák nemzeti öntudatban. Mindehhez tudnunk kell,, hogy a Nagy Szlovák Birodalom ekvivalens a Morva fejedelemséggel, melyről az előadás végén egy öregúrtól, aki történetesen régész-történész, megtudtuk, hogy ez a fejedelemség, nem is gazán nevezhető államnak, mivel nem rendelkezett központosított hatalommal, illetve vert pénzzel, ami az akkori Európában már alapfeltétele volt egy állam létezésének. Visszatérve az ártatlanság, illetve kicsinységtudathoz, ezekhez tartozik az is, hogy mind az első, mind a második világháborút jogos igazságtételnek tekintik. Amikor meg az esetleges társalgó szóbahozza példának okáért a II. világháború utáni kitelepítéseket, akkor kiderül, hogy az csak „önkéntes lakosságcsere” volt.

Mindezek után felmerül a nagy kérdés, hogy mégis hogyan tekintenek az ezeréves közös múltra? Erre csak annyit mondanék, hogy: „az ezeréves magyar elnyomás súlyos igája” kifejezéssel illetik. Azt hiszem ez no comment. Gondolkodjunk is csak el a történelmi tényeket szem előtt tartva, mégis kik ezek a szlovákok?? Létezett-e egyáltalán ezer éve szlovák, mint olyan? Erre a kérdésre a válasz egy hangsúlyos nem. Amennyiben ránézünk egy történelmi térképre, mely a népcsoportokat ábrázolja, kiderül, hogy azokon a területeken főleg rutének és morvák laktak. Ezen népek keveredéséből jött létre a szlovák nép, melynek a mai nyelve mindössze 160 éves. Ez a nyelv egy a rutének, morvák és a többi szláv nép nyelvéből összefabrikált irodalmi nyelv. Hadd meséljek el itt egy rövid anekdotát, melynek főszereplője szintén a felszólaló öregúr. Mikor fiatal korában a Felvidéken járt, a ’70-es évek elején, megéhezett és beült egy kocsmába. Falatozás közben hallgatta az egymást pompásan megértő különböző szláv származású öregeket, amint politizálnak. Ahogy viszont nőtt az elfogyasztott pálinkák száma egyre harapósabb volt a hangulat, mely során a nyelvi hiányosságokból kifolyólag, olyan ízes magyar káromkodások hangzottak el, melyeket bárki megirigyelhetne. Felmerül az, hogy milyen nyelv az, amiben még káromkodás sincs? Hát a szlovák! Na de megint kicsit eltértem a tárgytól, szóval a szlovák-magyar viszonyra előszeretettel használják a házasság-metaforát is. E szerint a magyarokkal egy ezeréves házasságot kötöttek, melyben ők voltak a fehérruhás ártatlan menyecskék, mi meg a gonosz pocakos, bajszos, karikásostoros férjek, de ennek a házasságnak a dicső trianoni békediktátummal vége szakadt. Onnan kezdődött az újabb házasság a csehekkel, akik szintén gonosz, uralkodó férjek voltak 1992-ig. Hát sajnos a szlovák menyecske férj nélkül maradt… Hadd idézzem Kádár Kristófot, ki szerint „egyedül is fog meghalni”. 🙂

Ezek után még pár szót szólnék az előadásban szintén elhangzott történelmi nézeteikről is, melyek néhol mondhatni komikusak is. Kezdjük is Szvatoplukkal, mindenki tudja, hogy ő az utolsó morva fejedelem volt, akit Árpád taszított le a trónról 897-ben. Na most erről a morva fejedelemről láthattunk egy szlovák műalkotást, melyen Szt. Istvánt látjuk, a koronázási ékszerekkel, magyar koronával, melyen egyenes kettős kereszt van. Természetesen még a ruhája is szlovák nemzeti színekben pompázik. Na de most akkor mi van a 110 év differenciával??? Háát őőő izéé, az Szvatopluk, ez biztos, ez van a kép alá írva… Ezt bármilyen jóindulattal sem lehet másnak nevezni, mint a történelem szándékos megmásításának, melyet egyébként egy szlovák történész, illetve volt kormánytanácsadó (Miroslav Kusý) is kimond, a Heti Válasznak adott cikkében. Ebben az átírt történelemben elég sok minden szerepel, legyen erre példa a „magyar holocaust”, mely során a magyarok módszeresen irtották a szlovákokat. Na de kérem??!!! Ami vicc, az vicc. És ami tényleg hihetetlen ebben az egészben, az az, hogy mindezt a szlovák közember elhiszi és kézenfekvő tényként kezeli, ugyanis ezt hallja mindenhonnan, ezt tanítják neki, márpedig egy átlagembernek a történelemről alkotott képe az alapján alakul ki, amit az iskolában tanítanak neki.

Erre már csak rátesz egy lapáttal az, hogy rengeteg internetes portálon, köztük az angol nyelvű wikipédián is gyakran ezek a megkurtított tények állnak. Az előadás után felmerült a kérdés, hogy hogyan lehetne mindezek ellen tenni is valamit. A válasz erre az, hogy egyedül összefogással, és határokon átívelő tájékoztatással- mely nem csupán a felvidéki magyarok irányába nyújt információkat, de a wikipediához hasonló nemzetközi weboldalakat is ha kell, kritikával illeti- lehet a célt elérni. De milyen célt szolgál ez a történelem

átírás, mégis mire jó ez? Ezt is a Heti Válaszban író szlovák történésztől tudhatjuk meg, ki szerint ez a nacionalizmust táplálja, mely tökéletes arra, hogy az elhatalmasodó korrupció elleni tiltakozás helyett a nép a magyarok iránti gyűlölködésben vezeti le felhalmozódott indulatait.

Befejezésképpen hadd említsek még egy dolgot, mely mindannyiunk arcára egy meglepődött, ugyanakkor szívből fakadó mosolyt csalt, na ki találja ki, kitől származtatják az első szlovák irodalmi emléket? Ez a kérdés felénk is elhangzott, az első tipp Petőfi volt, utána egyre korábbra haladtunk a történelemben, mígnem a kérdés feltevője megválaszolta: Marcus Aurelius!!!

Mindezek után mindenkinek melegen ajánlom a jövőbeni hasonló előadások, Kultúr Kocsmák látogatását, melyek során rengeteg ismeretre lehet szert tenni, és még jól is lehet érezni magunkat.

Pásztor Domokos

Az újak szemével

November 4-én, Szentendrén joggal állíthatom, hogy egy csodának lehettünk tanúi, egy modern csodának. Mert a magyar-szlovák „jószomszédi iszonyt” új oldaláról bemutatni bizony, csodaszámba menő dolog, de ez mégis sikerült Farkas Györgynek. Az igazat megvallva kellemesen csalódtam. Azt hittem, valami unalmas, klisés előadást kell végighallgatnom, de az ellenkezőjéről az első öt percben megbizonyosodhattam. Az előadás maga lendületes és érdekes volt, rengeteg újdonsággal szolgált, sok számomra ismeretlen tény látott napvilágot. Nekem a kedvencem speciel a Szent Istvánként, magyar koronával de szlovák nemzeti színben tündöklő Szvatopluk volt, és az, hogy hogyan fér össze a „kicsiny, ártatlan, galamblelkű” nép identitástudata az ősi és hatalmas Morva  Birodalommal, aminek határai nem mellesleg Pécstől Csehországig tartottak. Nagyon elgondolkodtató volt, rég nem élveztem előadást ennyire!

Jakab Anna

A FOTÓK MEGTEKINTHETŐK AZ ALÁBBI KÉPRE KATTINTVA!

Jószomszédi iszony

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s