Egyházi iskolák után szabadon…

Kristálytisztán emlékszem a gimnáziumi ballagásom napjára. Attól eltekintve, hogy a kazalnyi virág súlya alatt roskadoztam, hogy azután egy hétig izomláza legyen a karomnak, semmi különös nem történt: végigpörgettük a szokásos protokollt, amit a szentendrei ferencesben szokás. Tulajdonképpen el kellett volna felejtenem az óta az egészet. Ballagtam. Pont. És mégis, világosan megmaradt bennem, mire is gondoltam aznap valahol a fizika terem és a lépcsőforduló között félúton. Hogy Egek! De sok mindent utáltam én itt, de sok mindennel nem értettem egyet, és de szerettem volna már felnőni… aztán ott a fizika teremnél belém hasított: hiszen ez csak rosszabb lesz ezután! Eddig olyan emberek között töltöttem a mindennapjaimat, akik nagy vonalakban hasonlóan gondolkoztak a világról, mint én. Ha kicsöppenek a dögunalmassá csépelt Nagybetűs Életbe, akkor könnyen meglehet, hogy még a hozzám leghasonlóbban gondolkozó is olyan messze lesz tőlem, akár a Szíriusz. Mondhatom, vacak érzés volt.

Pedig komolyan, becsületszavamra, rosszul viseltem az egyházi iskolámat. Ezzel sokan vannak így, persze mindenki másért nyöszörög, míg az igát húzza. Én például ki nem álltam a drillt. Utáltam, hogy mindent leszabályoz a rendszer, s a nagytestvér mindig figyel, még ha erkölcsi magaslatról is. Egyszerűen nem láttam be: miért kell rögzíteni a házirendben, hogy a fiúk és lányok csak tanulótársak, és vajon miért tilos kivinni a buktát az ebédlőből. Apróságok, nem? Utólag csak mosolygok azon, hogy ennyire mélyen érintettek a banális butaságok. Pláne, mert egyébként mintadiák voltam, aki kezét-lábát törte, hogy jó jegyet szerezzen, és felvegye a köpenyét. Úgy látszik, mégis bennem élt egy született lázadó, aki hitt abban, hogy az emberséggel többre lehet menni, mint a szigorral. S ezt az emberséget persze beépített gyári tartozékként várja el mindenki az egyházi iskoláktól. Na meg azt is, hogy jó erkölcsre neveljenek, példát adjanak és kemény kézzel felkészítsenek az érettségire. Ja, meg hogy közben világnézetet illetve tartást adjanak… Ezek közül egyetlen célt is nehéz megvalósítani, nemhogy mindet. Szóval nagyok az elvárásaink, és nem csoda, hogy az iskolák bugylibicskája sokszor belénk törik.

Tény, ami tény, az egyházi iskolák temérdek plusz szolgáltatást nyújtanak, amit a világi iskolákban hírből sem ismernek. Ám ezeket mindenki természetesnek tartja, mert hát alap, hogy a szerzetes tanárok lelkivezessenek, s a nap huszonnégy órájában rendelkezésre álljanak (vagy sem). Naná, hogy mindig van iskolai program, és ha rossz fát tesz a tűzre valaki, az mélylélektani segítségben (vagy kínzásban) részesül. Persze, hogy van egy hely, ahová el lehet vonulni, ha nagyon elegünk van már az egészből (a kápolna), és van egy olyan pedagógiai cél, hogy ne csak a szellemet, hanem a lelket is trenírozzák a tanárok. Nos, ez sokszor nem sikerül. Még szép. Egy tökéletes világban működne a dolog, de a valóságban gyakran éppen azért szerzünk maradandó lelki sebeket, mert a dolgokat erkölcsi alapon szemléljük. Nem tehetünk róla: mivel az egyházi iskolák nem semlegesek világnézetileg, nem csoda az sem, hogy nagyobb is a működési rizikófaktoruk. Mondjuk úgy, hogy nagyobb tétben játszanak, s ha vesztenek, akkor nagyobbat buknak. Ha nyernek, akkor viszont tarolnak.

Na de mi van a világi gimnáziumokkal? Tényleg annyira ördögiek? Valóban dübörög a szex, drog, rock’n’roll a falaik között? Tényleg sátánista partyarcok járnak oda, akik azt hiszik, Mózes egy focista volt? Azt hiszem, csak a legvaskalaposabbak gondolják ezt. Bár azt hiszem, néhány egyházi iskolához szokott tanár sokkot kapna, ha bekerülve egy átlagos, önkormányzati iskolába, nem tudna a keresztény erkölcs világnézeti jogosítványával fegyelmezni, mert mint azt a ballagásomon megállapíthattam: a „világban” sokan olyan messze esnek a számomra természetes normától, mint innen a Szíriusz. Az is meglepő lenne, hogy az osztálykirándulásokon milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy mezei pedagógusnak, de ne áltassuk magunkat: az egyházi iskolába járók sem szentek. Sőt! Éppenséggel ugyanazokat a magatartásmintákat követik, mint „elvetemült” világi cimboráik, csak éppenséggel suba alatt, mutyiban-sutyiban. Ez van: rá lehet fogni a korszellemre. A világi iskolába járók nyíltan és őszintén rúgnak be, míg az egyházi iskolások tépelődve, mintha Kárpát-medencei Woody Allenek lennének.

Igaz, ami igaz: a világi iskolákban más problémákkal szembesülünk, mint a jó, öreg ferences falak között. Keményebb a világ, mert mások a szabályok. És most nem a házirendre gondolok, hanem a hallgatólagos morálra. Kezdjük azzal, hogy a fegyelmet kemény szigorral és hatalmi szóval „odakint” nem lehet elérni. Személyes varázs kell és emberség, mert manapság a diákság nem kushad le attól, hogy ráordítanak. Sőt, inkább feljelentik a tanárt. Vagy megverik. Aztán ott van az, hogy minden verselemzésnél hosszas mesélésbe kell fogni, ha a legkisebb bibliai utalás kerül is elő, ugyanis a vallásos műveltség hiánycikk. Simán előfordul, hogy a diákok szerint a pápa azzal tölti a napjait, hogy játszik az unokáival, s hogy a szeplőtelen fogantatás tulajdonképpen császármetszést jelent… Igen, ez gáz. Nehéz áthidalni a hiányokat, akárcsak a morális kételyeket. Mikor a leukémiás gyerekeknek gyűjtünk jótékony adományokat, s többen felháborodva közlik, hogy ha játékra van szüksége azoknak a gyerekeknek, akkor vegyenek nekik a szüleik, az ember elbizonytalanodik. Szóval akkor most mi van? Szörnyű bűnbarlangok a világi iskolák vagy izgalmas kalandparkok?

Naná, hogy kalandpark! Kicsit meredek néha, de mégis izgalmas. Másként nem tanítanék egy ilyen helyen. Élvezetes kihívás. Olyan, mint kalandtúrázni a dzsungelben, és miközben egy csörgőkígyó rám zörög, észrevenni egy ritka pillangófajtát. Mondjuk azt, hogy a diákok mindenütt ugyanolyan értékesek, a lelkük ugyanúgy tele van kinccsel és szépséggel, csak van, ahol az a bizonyos korszellem jobban elfedi a kincseket, ezért keményebben és leleményesebben kell megkeresni a bujkáló aranyat. Minél inkább rejtve vannak a lelki értékek, annál kalandosabb a dolog.

Ja, és még egy: az a burok, amelyben az egyházi iskola évei alatt éltem, könnyen függőséget okozhatott volna. Mert minden nyűgösség ellenére vigyáztak rám, az erkölcseimre, a buktáimra és iskolaköpenyeimre. Olykor kicsit háklis módon, de mégis nagy figyelemmel. Csak hát muszáj felnőni egyszer. Muszáj megtapasztalni, milyen az, ha senki sem tartatja be velünk a házirendet, hanem magunknak kell dönteni: megszegjük-e vagy sem. Akkor működik jól egy házirend (és egy iskola), ha a szabályait nem kényszerből, hanem azért tartom be, mert egyetértek velük. Az a bizonyos nagyvilág nem babusgat, nem beszél a lelkünkre, nem ír be intőt, ha valamit elszúrunk. Itt nincsenek ilyen-olyan atyák és tanerők, akik betartatják a paragrafusokat, hanem mi döntünk, vajon megszíveljük-e őket vagy sem. Nem mondom, hogy könnyű, hiszen a legtöbben belefutunk abba, hogy nem tudunk mit kezdeni a ránk tört szabadsággal. Egyesekkel elszalad a ló, mások meg aggályoskodó szentfazekakká válhatnak. A lényeg az, hogy felnőjünk a küldetésünkhöz.

De mi a küldetésünk? Ha már a nagy szavaknál tartunk: mi a „keresztény küldetés”? Tulajdonképpen pofonegyszerű a képlet. Csak kovásszá kell válnunk, netán mécsessé, sóvá vagy búzamaggá, mely belehullik a földbe. Ehhez viszont ki kell merészkednünk az akolmelegből. Ez természetesen nem ugyanaz, mint az elkódorgás! Ha tudjuk, honnan jöttünk és hova tartunk, akkor szinte mindegy is, milyen rögös utakon járunk. Hogy ne gyalogoljunk bele a szakadékba, jó, ha van a szívünkben egy „belső házirend”.

Kérdés, hogy ki merünk-e lépni a lelki elefántcsonttornyunkból, ki tudunk-e bújni a szellemi üvegházból, s vállalni az összes kockázatot, amit a világban való küldetés jelent ránk nézve. Vajon maggá, sóvá, világossággá tudunk-e válni egy zűrös világban, ahol a dolgok nem olyan egyszerűek, mint idebentről látszottak. Szerintem megéri útra kelni. Jó kaland. De azért az iránytűnket és a térképet ne felejtsük otthon, vagyis szabad fordításban: a lelkiismeret és a Szentírás marad!

Vukovári Panna

AZ ALÁBBI KÉPRE KATTINTVA ELÉRHETŐ VUKOVÁRI PANNA BLOGJA!


Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s