Havas hegycsúcsok márciusban

A márciusi hétvége sokakat kicsábított a szabadba, úgy ahogy minket is. De szerintem nem sokan találkoztak olyan időjárási jelenségekkel és olyan gyönyörű helyekkel, mint mi.

Milán atya és Lukács tanár úr vezetésével kilátogattunk Ausztriába, Soprontól nem messze fekvő hegyre, a Racksra. Gondolom, most sokakban felvetődik a kérdés, hogy épeszű ember ilyenkor mit is kereshetett ott?

Ehhez azt kell tudni, hogy osztályunkból egy elszánt kis csoport (köztük én is) Milán atya ötlet felvetésére igent mondtunk. Elhatároztuk, hogy érettségi után, ha az Ég is úgy akarja, megmásszuk a Mont Blanc-t… De ehhez fel kell készülni mind lélekben, mind fizikailag. Egy felkészüléses szombatunk már volt régebben a tornateremben. De itt csak egy kis elméleti tudást sulykoltak belénk, az alapvető csomókat és még egy-két elengedhetetlen dolgot.

A hétvége jó alkalmat nyújtott a gyakorlati tudás megszerzésére. A Racks dimbes-dombos oldalai pont megfelelőek voltak nekünk az ismeretlen felszerelések kitapasztalásához. Nagyon sok újdonsággal találkoztunk. A bőség zavarában nem is tudom, hol kezdjem… Kezdjük a legelején, akkor talán nem hagyok ki semmit.

A hegyen laktunk, egy házikóban, amolyan hütte szerűségben. Volt melegvíz, ágyikó, ami egy kicsit süppedős, de azért lehetett használni. A fűtést néha olyan minta mesékben, hol volt, hol nem volt… A házigazdák vendégszeretők és van köztük magyar is. Vicces, mert rajtunk kívül még volt két-három csapat, de csak egy család német nyelvű a többi mind magyar volt…

Már az első napon megtapasztalhattuk az elemek vendégszeretetét. Szélvihar, kétméteres hó, mínusz 10 fok, olykor szakadó hóesés. Ezek mind végigkísértek minket, hogy nehogy elunjuk egy kicsit is magunkat… Pedig nagyon is bővelkedtünk az izgalmakban, nem is unatkozhattunk egy percre sem. A három nap alatt megbarátkoztunk a jégcsákánnyal, a hágóvassal és azzal, hogy milyen érzés, ha az ember egy kötélen van nyolc másikkal. A megtanult csomóknak itt is jó hasznát vettük.

A nagy hó sok lehetőséget nyújtott és sok kérdésünkre élesben is választ kaphattunk. Milyen az, ha az ember (lánya) térdig süppedő, vagy még nagyobb hóban menetel? Hogyan kell jól megállítani magadat jégcsákánnyal és hágóvassal? (sokkal jobb móka így csúszkálni, mint popsi-tepsivel vagy szánkóval…) Miképp bírd ki, ha véletlenül ketten elesnek, és neked kell őket a kötéllel megtartani? Mi van, ha eltemetne a lavina? Mi ezt is kipróbáltuk. No jó nem élőben, csak elmaketteztük, vagyis beástuk egymást a hóba (de csak egy kis időre)… Hogyan állapítsd meg a lavinaveszélyt, és hogyan bírd ki az éjszakát, ha kint kell sátraznod.

Az étkezés még egy külön érdekesség volt. Reggelit kaptunk, de még milyet! Az ebédet magunk oldottuk meg. Itt szeretném megköszönni Zsuzsó néni figyelmességét, kaptunk tőle három tábla csoki… A vacsorát pedig saját kezűleg készítettük. Porleves, űrhajós kaja (zacskós izémicsoda, amibe ha vizet öntünk, viszonylag ehető táplálékot kapsz)

De a vizet a jó hegymászó nem a szobájában melegíti meg, de nem ám! Hanem szépen kimegy a ház elé a hóba, szélbe, fagyba és a gázfőzőjén olvaszt egy kis havat (esetünkben meg volt engedve a meleg víz használata) csak is a hangulat kedvéért, meg, hogy szokjuk a dolgot…

Végül is a Racks legtetejére nem mentünk fel, mert nagyon messze volt, meg hát akkora hóban nem egyszerű menni. Hanem egy közelebbi kis csúcsot választottunk a Jakobskogel-t, amit meg is másztunk.

Szép hely, még a nap is sütött, de annyira fújt a szél, hogy felfeküdhettünk volna rá, és hazáig elfújt volna, csak Marry Poppins esernyője hiányzott hozzá… Lefelé meg csak a móka kedvéért jó nagyokat bukfenceztünk a hasig érő hóban.

A hangulatunk mindezek ellenében töretlen volt. Annyira, hogy a hazafelé úton végig énekeltünk.  Milán atya örült, mert így legalább nem aludt el. Tardy Gergely tanár úrtól tanultak előnyben, mert azokat mindenki ismeri.

A hegy is elbúcsúztatott minket. Olyan gyönyörű napsütéses időnk volt, amilyen a három nap során egyszer sem… Mielőtt haza jöttünk volna, megnéztük azt a helyet, ahol nyáron táboroztunk, szintén hegymászás céljából. És mit láttunk, hogy van olyan, aki nálunk is elvetemültebb. A táborhelyen (Hölentall) találtunk egy sátrat és egy magyar rendszámú autót…

Nagyon sok tapasztalatot szereztünk a hosszúhétvége alatt. Remélem majd a későbbiekben is hasznát tudjuk venni és szerintem megérte kimenni oda. Lukács tanár úr is azt mondta, hogy ennél rosszabb idő ritkán van a hegyekben. De ezt itt mi most túl éltük, tehát lesz esélyünk arra, hogy ha nagyobb hegyre megyünk,azt is túléljük, sőt esetleg még élvezhessük is a hegymászás gyönyörűségeit…

Ha érdekelnek a képek, látogass el erre a címre és megnézheted,hogy mi mindent műveltünk a három napban… http://tmximum.fotoalbum.hu/

És még egy csemege… Egy videó az eltemetésről (a kiásást már nem vártam meg, mert lemerültem volna).

Vörös Emese

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s