Újabb kitüntetés a tanári karban

Iskolánk tanárát, Kovalcsik Cirill atyát március 7-én a Rákóczi Szövetség  és az Esterházy János Emlékbizottság, Esterházy Emlékéremmel tüntette ki a felvidéki magyarságért tett szolgálataiért.

Cirill atya nemcsak a felvidéki magyarokat szolgálja, hanem a magyarországi szlovákokat is. 1997-től öt éven át szlovákul misézett Piliscsabán. 1998-ban elindítója volt a józsefvárosi plébániatemplomban a szlovák nyelvű szentmiséknek, ott ma is havonta egyszer anyanyelvükön hallgathatják a liturgiát.  Érsekújvárott 2001-től vállalta el, hogy az ottani ferences templomban a  magyarok papja lesz. Míg hétköznap iskolánkban tanít, hétvégenként a Felvidéken szolgál. Az érsekújvári önkormányzat 2003-ban  Pro Urbe díjjal is ismerte el munkáját.  Távoli ősei között ugyan vannak szlovákok is, de a nyelvet önszorgalomból tanulta meg, hogy így is tudjon misézni.

Esterházy János gróf (1901–1957) nagybirtokos. A csehszlovákiai magyarok egyik vezetője. Többször hitet tett a szlovák–magyar testvéri együttélés eszméje mellett. Az Országos Keresztényszocialista Párt (OKSZP) elnöke (1932-től), autonómiát követelt Szlovákiának és a kisebbségeknek. 1935-től országgyűlési képviselő Prágában. 1936-ban irányításával egyesültek a hagyományos magyar pártok (Egyesült Magyar Párt, melynek ügyvezető elnöke lett). 1938-ban Szlovákiában maradt a terület-visszacsatolások után is. Rendőri felügyelet alá helyezték, 1941-ben megalapította a Madách Könyvkiadót. A szlovák parlamentben egyedül ő nem szavazza meg a zsidótörvényt (1942). 1944-ben százakat menekített meg, de őt is üldözni kezdte a Gestapo. 1945-ben az oroszok  letartóztatták, mert tiltakozott a magyarellenes intézkedések ellen. Egy évig börtönben volt, majd Szibériába deportálták. 1947-ben távollétében halálra ítélték Szlovákiában. 1949-ben a Szovjetunió kiadta Csehszlovákiának, kegyelemből életfogytiglani börtönt kapott. A Szibériában szerzett betegsége végzett vele a mirovi börtönben.

Cirill atya így beszélt a politikusról:

„Megrendülve állok Esterházy János személyisége előtt, fejet hajtva emberi nagysága, hitvalló élete előtt. Ezzel a megrendültséggel fogadtam az Emlékbizottság és a Rákóczi Szövetség döntését.

A ferences közösség  és az újvári magyarok nevében vettem át az elismerést. 2001-ben Kubovics Konrád atya Érsekújvárból Fülekre került plébánosnak, így a Barátok temploma magyar lelkiatya nélkül maradt. Ekkor az újváriak megkeresték a pozsonyi és a budai tartományfőnököket, hogy nyújtsanak segítséget. Így kerültem én a városba, de magammal hoztam a ferences közösséget, akik gyakran vállaltak lelki szolgálatot. Az eltelt kilenc esztendő óta több mint harminc ferences testvér fordult meg nálunk. Elismerés illeti a szentendrei tanári kart és diákjaimat is, akik többször kísértek el. Nem utolsósorban az újvári magyarokat is, akik egy élni akaró közösség tagjaiként vannak jelen a nehézségek ellenére is.

Az emlékérmet csak így, az ő nevükben tudtam átvenni.

Esterházy János 1938-ban Szlovákiában maradt, vagyis szülőföldjén. A szórványba szorult magyarság szószólójaként maradt otthon. Hite és embersége mondatta ki vele, hogy istentelenség a zsidóság szlovák parlamenti elítélése.

Esterházy János a szlovákok érdekében szlovákul szólt Kassa visszatértekor.

A valóságos megegyezést kereste magyarok és szlovákok között, s a hidat a kereszténységben látta.

A ferences hivatásunkban legfontosabb a kereszténységünk radikális megélése, valamint a kisebbek felkarolása. Az a kisebb, akinek több segítségre van szüksége. Magyaroknak szlovákoknak különösen is, mert fogyatékos megbékélésünk.

Ezért nekünk különösen is folytatnunk kell a püspök atyák  által elindított kiengesztelődést.”

Érsekújváron a misék mellett – melyeket az idősek otthonában mindkét nyelven váltakozva mond el – a magyarok gyóntatója is. Az ottani magyar családok száma egyre kevesebb, sokan feladják a magyar iskolát, és a magyar templomi közösséghez való tartozást. A kitartók nagy törődést kapnak Cirill atyától, úgymint a ministráns csoport, vagy a lánykórus, akár a pénteki ifjúsági misén, akár a sportpályán. A közös programok mellett arra törekszik, hogy a közösség meghallgassa egymást, és aktív kapcsolatot tartson. Ezután jönnek még a zarándoklatok, jótékonysági és kulturális események, melyekbe alkalmanként a szentendrei ferenceseket is bevonja. Mindkét körben otthon van, és tevékenyen részt vesz.

Idén együtt készülnek menni Sasvárra a szlovákok és a magyarok, hogy megünnepeljék az újváriak első fogadalmi zarándoklatának 200 éves évfordulóját.

Lezárásként pedig így mesélt nekünk fiatal éveiről, és hitünkben megélt élményeiről ferences tanárunk:

„Nagyon rossz és lázadó gyerek voltam (ma is az vagyok, sokak szerint és szerintem is). Csodálatos volt, amikor gimnazista koromban rátaláltam a Szentírásra, arról olvastam benne, amit talán belül hordoztam már, de nem mertem kimondani lázadásaimban.

Ugyanekkor találkoztam Szent Ferenccel is, Zephirelli Napfivér Holdnővér filmje által. Számomra, a lázadó kamasznak ő is ugyanezeket mondta.

Mozaikok:

Lázadó  ministránsként többször is szóvá tettem a szerintem csapnivaló prédikációt. Mindezek után a káplánunk csak szelíden azt mondta, hogy mindig van egy olyan gyónó, aki nem akart gyónni, de valami megfogta a beszédben (amin mi bosszankodtunk…) Még ha nem is voltam egyedül a véleményemmel, befogtam a számat.

Az iskolás  évek után az első nagy és elgondolkoztató kérdést egy nem igazán túlképzett őrmester tette fel sorkatonai szolgálatom idején, politikai oktatás címén. A Biblia hamisságáról beszélt. Idézett a Szentírásból: „Nincs Isten!“, s ebből levonta a következtetést is, hogy az egész nem ér semmit, ha a Biblia is kimondja Isten nemlétét. Nyilván nem hagytuk szó nélkül, melynek az lett a következménye, hogy többet nem lehetett kérdezni a politikai képzésen (1984-et írtunk). Ám folytatása is lett a dolognak, elkezdtük bújni is a rejtett Bibliáinkat, hol is van a „Nincs Isten“.

Az egyik katonatársam lelte fel az 52. zsoltárban:

„Így szól szívében az esztelen: „Nincs Isten.“ Zsolt 53 (52), 1 Egy kicsit más az értelme, nem?

Jót mulattunk rajta, de nagyon megragadt bennem, hogy mennyire vissza lehet élni az Igével, akár jó-, vagy rossz szándékkal, tudatlanságból, vagy nemtörődömségből.

Azóta nem tudom úgy olvasni a Szentírást, hogy csak kis szakaszokat válogatok belőle, netalán egy-egy sort, ami persze sokszor megfog, de értelme, üzenete csak a többi között mutatkozik meg.

A Szentírással való találkozásaim közül a következő egy meghatározó és egyértelmű üzenetet kaptam egy agyonhajszolt vizsgaidőszak során. Leningrádi egyetemi félévem után hazatérve mindössze három és fél hetem volt nyolc vizsgára és egy szigorlatra. Különösen ez utóbbi aggasztott, ismerve a professzor úr hírhedt alaposságát… A szigorlat előtti nap „bedobtam a törülközőt”, elegem lett mindenből, hiábavalónak éreztem az addigi túlfeszített éjszakázásokat.

„Minden mindegy alapon” elmentem az esti szentmisére, s utána a vesztesek nyugalmával egy nagyszerű beszélgetésnek lehettem részese. Bánóczky Előd atya volt akkor a várkáplán, a Szentírás szerelmese, és együtt raktuk össze mozaikokként az aznapi olvasmány hátterét, ahogyan Nabukodonozor elfoglalta Jeruzsálem városát.

Nagyon későn  értem haza, másnap szigorlat. Az első hír az volt, hogy a rettegett professzor nem tudott vizsgáztatni, ami jó jelnek tűnt, helyette azonban a világ egyik legnagyobb egyiptológusa, Kákosy tanár úr érkezett. Hamar kiderült, más tételsort használt, de nem mertünk szólni.

Ki is húztam azt a tételt, amire eredetileg nem is kellett készülnünk. Ott ültem némán, ő pedig kérdezett „Valóban nem hallott Nabu-kudurri-usurról?”

Akkor minden beugrott az előző esti beszélgetésből, az igehelyek, a háttér…

Kiemelt helyen értékeltek.

Az üzenet számomra egyértelmű volt, amit később a zsoltárosban találtam meg :”Ha nem az Úr  építi a házat, építői hiába dolgoznak rajta. Ha nem az Úr őrzi a várost, őre hasztalan virraszt felette. Hiábavaló hajnal előtt kelnetek, és késnetek a lefekvéssel, akik a fáradság kenyerét eszitek, hiszen ő álmában is megad mindent annak, akit szeret.” Zsolt 127 (126), 1-2.

Az igazi, nagy találkozások azonban a noviciátus és a teológus évek alatt kezdődtek. Alapos és jó felkészítést kaptunk, magisztereinktől, tanárainktól. Sok időt töltöttünk a biblikus nyelvek tanulmányozásával. S ezek elengedhetetlenül fontosak és szükségesek voltak. Ám önmagukban csak elsajátított tananyag maradt volna. Mégis elengedhetetlenek voltak abban, hogy elegendő alázattal vegyem kezembe a Szentírást, majd a kenyeret és a bort. Ma, tizenegy évvel szentelésem után sem merem felütni a Könyvet, és magabiztosan magyarázni. Isten igéjét magyarázni sosem lehet kín, de sokszor hasonlót érzek, mit tehetnék én ehhez, mi újat mondhatnék.

Tudom, semmit. Semmit sem tehetek hozzá, semmi újat nem mondhatok, csak az amit az Isten üzent. Mindig bátorítást kapok általa, ne félj! Menni kell!!!

Isten igéje által értettem meg Szent Ferencet igazán, bár megmaradt a Zephirelli-film által megrajzolt kedvesség, a Szentíráshoz keményen, férfiasan hű embert ismertem meg benne. Krisztust a Szentírásból ismerte, követte és élte. A megfeszített Krisztust hirdette (nem véletlen, hogy a beöltözésünkkor a feszületet kezünkbe kapjuk és Pállal együtt mondjuk: „Éntőlem pedig távol álljon másban dicsekedni, mint Jézus Krisztus keresztjében). A megtestesült Istent hirdette, hogy az Isten ennyire alázatos, hogy mindig kisebb (Deus semper minor) Közösségünkben, a ferences rendben próbáljuk őrizni ezt a ragaszkodását és hűségét és egyben  hirdetni ezt az egyszerű vidám „világnézetet”, hogy az Isten velünk.

Isten igéje által értettem meg ferences közösségünket, mely esendősége ellenére is nagyszerű közösség. Csiszoljuk egymást keményen, de az a gyémánt a legértékesebb, amelyiket a legtöbb oldaláról alakítottak.

Isten igéje által értettem meg, próbálom megérteni tanítványaimat, a rámbízott közösséget. Ők Isten arcát hordozzák.

És… Isten igéje által értettem meg magamat, a lázadó kamaszt, a kiskatonát, az egyetemistát, a ferences novíciust, teológust, most tanárt és lelkipásztort, mint Istent kereső embert, aki Szent Ferenccel imádkozik:

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, adj nekem igaz hitet, biztos reményt, tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat. Amen.”

Nagy Annamária

Reklámok

Egy hozzászólás

  1. Hogy mik ki nem derülnek!

    Nagyon szép, érdekes cikk gratulálok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s