Angyalok erdeje – jótékonysági program

Angyalok erdeje – a jótékonysági programban akár 5 millió forinthoz segítheti a ferences rendi Autista Segítő Központot! Kérjük, küldje a 06-70/717-7500 telefonszámra a 088 szöveget! Az sms normál díjas. Úgy is segíthet, ha ellátogat a Felvonulási térre, és aranytallért vásárol a gyermekek javára. Külön köszönjük, ha másokat is erre buzdít!

http://www.angyalokerdeje.hu/

Angyalok Erdeje Budapest szívében

Az Angyalok Erdeje a karácsonyi ünnepekre épülő vadonatúj kezdeményezés. A program központi eleme egy 500 db, feldíszített fenyőfák alkotta karácsonyfaerdő amelyet a köz- és magánszféra együttesen hoz létre.

A rendezvény olyan, a világon egyedülálló esemény, amelyet a hazai és nemzetközi közvélemény várhatóan számon tart és nagyszámú látogatót generál.

Az így elért tömegeket szeretnénk bevonni egy jótékonysági „versenybe”, valamint célunk, hogy a rendezvény erősítse a társadalmi összetartozás és szolidaritás érzését.

A helyszín a Felvonulási tér Műcsarnok és a Damjanich utca közé eső területe, amely a forgalom akadályozása nélkül vehető igénybe, ugyanakkor jól megközelíthető, és a látványos karácsonyfaerdő üde színfoltja lehet a fővárosnak.

Az eseményt hagyományteremtő jelleggel szeretnénk megvalósítani, december 6 és január 6 közötti időszakban.

Az Angyalok Erdeje 10-22 óráig látogatható, a rendezvény ingyenes.

Az Angyalok Erdeje a karácsonyi ünnepekre épülő vadonatúj kezdeményezés, amely 500 db feldíszített fenyőfa alkotta karácsonyfaerdő amelyet a köz-és magánszféra együttesen hoz létre.
A rendezvény olyan, a világon egyedülálló esemény, amelyet a hazai és nemzetközi közvélemény várhatóan számon tart és nagyszámú látogatót generál.

Az így elért tömegeket szeretnénk bevonni egy jótékonysági „versenybe”, valamint célunk, hogy a rendezvény erősítse a társadalmi összetartozás és szolidaritás érzését.

A helyszín a Felvonulási tér Műcsarnok és a Damjanich utca közé eső területe, amely a forgalom akadályozása nélkül vehető igénybe, ugyanakkor jól megközelíthető, és a látványos karácsonyfaerdő üde színfoltja lehet a fővárosnak.

Az eseményt hagyományteremtő jelleggel szeretnénk megvalósítani, december 6 és január 6 közötti időszakban.

Hogyan „épül fel” az Angyalok Erdeje?

Az 500 db karácsonyfát és a hozzátartozó prezentációs helyet 500 Magyarországon működő vállalkozás vásárolhatja és díszítheti fel, azzal a feltétellel, hogy pártfogásába kell vennie egy rászoruló nemes célt, amely ezzel a figyelem, a jótékonyság és a szolidaritás középpontjába kerül. Az „ügy” lehet egy alapítvány, kórház, rászoruló közösség, személy, család, vagy akár egy templom is.

December 5-én ünnepélyes megnyitó keretében veszi a kezdetét az egy hónapos rendezvény, ahol egyszerre gyúlnak fel a karácsonyfák fényei.
Azt ezt követő egy hónap alatt a látogatók ingyenes kulturális eseményeken, koncerteken vehetnek részt és megcsodálhatják a megalkotott ünnepi erdőt.

A jótékonysági verseny

A felállított karácsonyfák előtti prezentációs helyen lehetőség van az „ügyek” rövid, fényképes és tartalmi bemutatkozására.
Továbbá elhelyezünk egy információs táblát, amelyen feltüntetjük a pártfogó vállalkozás kilétét, a díszítő(k) személyét, valamint egy  sms számot azért, hogy a látogatók szavazhassanak. A jótékonysági verseny lényege, hogy minél több sms szavazatot gyűjtsenek a rászoruló célok. A legtöbb szavazatot elérő ügy 5 millió forintos fődíjat kap. Az adományozásra pedig a helyszínen „angyaltallérral” lesz lehetőség egy hónapon keresztül.

Az Angyalok Erdejével létrejön Magyarország legnagyobb jótékonysági, szolidaritási és közösségformáló eseménye, amely bár felvonultat 500 céget – lehetőséget adva nekik a nyilvánosságra – mégsem a direkt kereskedelmi tevékenységről, a bazárok végeláthatatlan soráról szól. Így Magyarország, Budapest egy olyan színvonalú látványosságnak ad otthont, amely egyszerre egy meghitt családi program, egy verseny amely jótékonysággal párosul, és nem utolsó sorban egy emblematikus, visszatérő téli nagyrendezvény.

A szavazás állása


Kérjük minden olvasónkat, hogy támogassák SMS-sel a ferences Autista Segítő Központot!

 

Reklámok

Egy hozzászólás

  1. Tehát, ezt egy elméletileg nonprofit kft. szervezte.
    500 cég, 500 fa, 500 nemes cél

    1 fa “örökbefogadása” 115+áfa ez tartalmazza a költségeket is (=57.500.000.- ; nemtom mennyi az áfája talán 20%, de szinte mindegy is)

    a felajánlott díj 5.000.000.-
    57.500.000 – 5.000.000 = 52.500.000.-

    a kérdés mely megfogalmazódott bennem: ez a pénz kinek és mire ment el?

    Valaki? Ötlet?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s