Bor Áldozat az Úrnak

Szepsy István borainak kóstolója a Jámbor Szentélyben

2010. november 13-án, a pápista naptár szerint Szent Jozafát püspök és vértanú ünnepén délelőtt 11:00 órakor végre együtt a csapat. A vértanú ünnepén, nem kívánjuk egymás életét áldozni, különben is az ökumenizmus szellemében jöttünk össze, van köztünk protestáns és katolikus, ma együtt áldozunk az Úrnak. A vendégek borászok és borértők, és lelkes Szepsy rajongók, mert, ahogy az elébb írtam borértők és borászok. A helyszín Jámbor Laci barátunk háza-szentélye, ő közülünk a mester Szepsy István talán legnagyobb tisztelője és borainak nem utolsó sorban leglelkesebb gyűjtője.

18 nedű vár ránk egymás mellé szépen felsorakoztatva, ha  nem is az „ÚRÁGYÁN”, hanem az Úr asztalán 1996-2009-ig. A mester  alkotásai egytől-egyig. A jó borhoz természetesen jó étek dukál, erről Ruprecht László (Rupi) mesterszakács gondoskodik e szent napon.

Jöjjön hát az áldozat, jöjjenek az Isten létének bizonyítékai, az apriori Isten érvek:

1.  Anyukám mondta 2009.

Az ifjú trónörökös Szepsy Isti bora a Thurzó dűlőből, javítva egy kis Királlyal. Ásványos-tűzes, szépen tartja fiatalos frissességét, kár hogy nincs már belőle a névadó kiváló encsi vendéglőben sem.

2. Birtok Furmint 2008.

Kilenc dűlő „vágása”, nagyon összetett bor, sok ásvánnyal, kiváló ár-érték aránnyal, feltéve, ha valahol még egyáltalán kapható.

3. Nyulas dűlő 2008.

Tropikális illat és íz világ, sok ananász és vanília, krémessége már zavarba ejtően izgalmas.

4.  Birtok Furmint 2007.

Úgy tűnik ő volt az alap, és a klón 2008-ból ugyanolyan tökéletességgel jött a világra. Mintha ugyanazt a csodás ásványvilágot ízlelnék pedig eltérő az évjárat és ez nem csak az évszámokban volt mérhető, hanem leginkább az eltérő időjárásban.

5. Birtok Furmint 2006.

A birtokok terén egyet visszalépve már mást érzünk. Nagy a vita közöttünk, egyesek enyhe oxidáltságot éreznek a palackból, mások enyhe avasságot, a többség viszont semmi rosszat. Tény a visszakóstolásnál már szinte mindenkinek eltűnt a vélt, vagy valós hiba. A 2007-es és 2008-as szerintem is jobb, vagy inkább más, ez semmiképp nem annyira ásványos nedű, mint fiatalabb testvérei.

6. Király Hárs 2007.

A hárs jelleg nem annyira dominál, de az ásványossága, érettsége révén mindenki a zseniális jelzővel illette.

7. Úrágya 2007.

Tökéletes alkotás, bár hiányzik belőle a vitalitás, sokkal inkább andalító, vagy írnám, ha nem volna védve a névjegy ez egy „merengő”bor.

8. Úrágya 2006.

A sor feketebáránya. Sajnos tönkrement, ihatatlanná vált. A fájdalom az, hogy a gyűjteményem részeként egy kartont raktároztam belőle pincében, megfelelő körülmények között, és mégis… ahogy itt is, nálam sem maradt ép egy sem. Nem értem…, az anyagot elvittük a mesternek analizálásra. Jó hír, hogy más kollekciójában jó maradt a bor. Sajnos ez itt és most csak az íratlan szabályt erősítette: a gonosz nem engedi maradéktalanul az örömet, de minket ez nem rettenthet el áldozatunk során, mert az igazi tökéletesség mégis csak a mennyországban van, ez itt csupán még csak a bejárata.

9. Urbán 2007.

Ez a pedagógusok bora. Későn érik, mint a kamasz, sokat kell várni arra, hogy megkomolyodjon. Rengeteg benne mineralitás, szemtelenül ficánkol, de már érezzük benne, egyszer csak megnyugszik, mert ez a világ rendje a fiatal erős, de az idősebb okos.

10.  Urbán 2006.

Számítógépen írok, az előbbi bejegyzésemet ismételve, talán használhatnám Ctrl.+c, Ctrl.+v billentyűkombinációt… Urbánéknál egy év nem idő!

11. Nyulászó 2005.

Gyümölcsös és ásványos egyszerre. Komplex mestermunka, nálam az ünnepen ő a numero 1.

12. Szent Tamás 2007.

Ropogós-friss, gyümölcsös-kiváló, szinte harapni lehet.

13. Szent Tamás 2006.

Krémes ásvány, egyáltalán van-e ilyen? Nincs, de talán ebben a borban mégis csak benne van!

14. Szent Tamás 2005.

Alkonyi László (ő nincs jelen az áldozaton, a főpapoknál és írástudóknál árulkodik talán most is) Tokaj nagy tudora szerint hibás tétel. Az asztalnál nincs senki, aki ilyet mondana… sőt csak azt tudjuk üzenni őkelmének a keserű poharat nem „Szepsy-ből” lehet megtölteni.

15. Királyudvar Furmint 2000.

Az első száraz műremek Tokajból. 5 csillagos bor és még mindig a csúcson, szinte sokkoló. Gyorsan igya meg mindenki, akinek csak van, mert az összegyűltek egyöntetű véleménye ez a csúcs nem soká tarthat, előbb-utóbb jöhet a kikandikáló hordóíz!

16. Szent Tamás 2003.

Jó évjáratból egy kissé már megfáradt műremek. Nem tárolni, hanem bontani, szellőztetni-fogyasztani, azonnal!

17. Aszú-6puttonyos 1999.

Íme, az első édes asztalunknál a múlt századból. Él a bor, sok a citrus, talán egy kicsit a sav is hozzá!

18. Aszú -6 puttonyos 1996.

Méz, karamell, békebeli hangulat, a nyugodtság szinte már a Karácsonyt idézi. Hamarosan Advent a készület ideje, jelentem mi jól felkészültünk.

Jöhet az étek és még sok-sok Kaló bor ráadásnak, de az már egy másik történet, amúgy sem emlékezhetek a sor végén, (18 bor után kóstolással) minden részletre, de azt biztosan állíthatom a Jámbor Szentély ma tényleg kiskapu volt a mennyországhoz. Hamarosan elzarándokolunk a nagykapuhoz, magához az alkotóhoz ismét, csak félő hogy egy ilyen kóstoló után mindenki maradna a földi mennyországnál és nem óhajtani az égibe költözni… hát legalább is, amíg Szepsy István ilyen borokat készít, egyelőre semmiképpen sem.

P. Andor Károly OFM

okleveles borpedagógus 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s