Teózis

„Nem az Isten az, aki antromorf (lásd Feuerbach), hanem az ember az, aki teomorf (lásd Genezis).”

„A keleti Egyház nem Jézus kereszthalálára teszi a hangsúlyt, hanem a feltámadásra. A KERESZT, a Feszület természetesen ott is jelen van, beszélnek is róla, de a bizánci rítusban már nagypénteken, attól a perctől kezdve, hogy Krisztust a sírba helyezik, nyomban áttérnek a FELTÁMADÁSRA. Húsvétkor ezt ünneplik. Hiszen Jézus halála számunkra már magában hordozza a feltámadását. Ez jellemző a bizánci liturgiára, amely nem fájdalmas, sirató, halotti szertartás, hanem élettel teli, győzedelmes liturgia. Ezért is nevezik ezt a szertartást „isteni liturgiának” ahol a hívő felemelkedik az égbe, és ott tartózkodik a mennyországban. A bizánci templomokban nem a FESZÜLET van a középpontban, hanem a PANKRATOR, a győzedelmes Krisztus, a Paruzia, az utolsó nap Krisztusa. Természetesen a kereszt is létezik, de nem arra összpontosítanak. Jézus szenvedésének és halálának a másik nézetét, a FELTÁMADÁSÁT helyezik előtérbe.”

A kereszt görögül sztaurosz, latinul crux, a szláv nyelvekben kreszt, a kör mellett az emberiség legáltalánosabb jele, jelképe. Már a kereszténység előtt ismert, mint a kozmikus rend, az égiek, és a csillagok leegyszerűsített szimbóluma. Utalás a véges és végtelen, az Isten és ember találkozására. Élet és halál metszete. Bajelhárító, gyógyító ereje elterjedt volt szerte a világon. Az ószövetségében a Tau, a hitelesség, az Istenhitelesítő szimbóluma is sok helyen kereszt formájú.
Gyógyító erejét a Sátán nem állhatta, az asszírok közvetítésével a Római Birodalomban a Kr.e. III. századtól a legkegyetlenebb kivégzőeszközzé alakult át. A rabszolgák és a legnagyobb bűnösök bűnhődtek rajta. Jézus Krisztus adja vissza eredeti jelentését, midőn a rajta való kínszenvedésével és halálával legyőzi a Sátán rombolását. Ma általa ismét a lelki és testi gyógyulás fája, az örök élet szimbóluma a kereszt.
„CHRISTOS ANESTI” „KRISZTUS FELTÁMADT!”- énekli a pap keleten. A lelkes tömeg torokból válaszol, és az örömujjongás perceken belül átragad a jelenlevők felvillanyozott sokaságára: „VALÓBAN FELTÁMADT!” Örvendezzünk! Alleluja!”
„A nyugati egyház a keresztre, a szenvedésre fekteti a hangsúlyt, a lét tragikus oldalára. Vegyük például a keresztúti ájtatosságot, a Kálváriát, a 14 állomásával. Ennél minden befejeződik Krisztusnak a sírban való elhelyezésével. Egyetlen szó sem esik a feltámadásról. Innen ered az egész középkor fájdalmas lelkisége, miszerint a földi élet a „síralom völgyében” zajlik….”
A kora középkor (Román stílus) értette ezt még nyugaton is, midőn a keresztábrázolásokon Jézus Krisztus főpapi ruhában diadalt sugározva van jelen! A gótika már nem tud ezzel mit kezdeni, számára ismét csak a gyötrelem a halál fája lesz a Kereszt, (lásd Matthias Grünewald kolmári képe). Vissza kell térnünk az eredethez, amit Kelet mindmáig őriz: Jézus szenvedése, és halála nem végállomás, szükséges velejárója a megváltásnak, de mit értek volna mindezek a Feltámadás dicsősége nélkül!
„A nyugatnak a sötéten látó hozzáállása a dolgok bármiféle értelmének az elutasításához vezet. Innen ered az abszurditásban való tetszelgés és végül a manapság oly fenyegetően elterjedt nihilizmus. Az öngyilkosok számának hihetetlen mértékű megnövekedése egy olyan társadalomban, amelyben minden meglehetne a boldoguláshoz. Erről a tragédiánál való megrekedésről eszembe jut Nietzschének egy a keresztényekkel kapcsolatban tett megjegyzése:
„… nem ártana, ha kissé megmentettebben néznének ki.””
„Nem látni, hogy az Evangélium rávett minket volna arra, hogy pozitívan, a jót feltételezve és a jót sugallva nézzük az embereket, a dolgokat és a történelmet. Úgy látszik, hogy a JÓ HÍR nem változtatta meg világszemléletünket”
János evangéliuma szerint az üres sírhoz érkező Mária Magdolna és a tanítványok másként látják ugyanazt.
Mária látása (görögül blepein) csak nézés, Péteré (teorein), ez már több mint nézés, egyfajta látás, de igazi értés nélkül. Jánosé (horao) már valódi megértés! János tehát az első, aki fölfogja Jézus feltámadásának misztériumát.
A Húsvét megértése tehát Isten ajándéka, nem törvényszerű tudás, és ha statisztikai adatokat nézzük, miszerint ma többen vannak a keresztények közt, akik a lélekvándorlásban hisznek, mint a feltámadásban, ez könnyen belátható.
Mária Magdolna, aki addig szeretett tanítójának feltámadt alakját csak egy kertésznek tudta látni, személyes megszólítás is kellett: „Mária!”, hogy megszülessen benne a Húsvéti Hit: „Rabbone… azaz Mester”!
Mi a legnagyobb húsvét hajnali belátás? Az, hogy mindennek be kellett következnie. Jézus tanítása, három évig tartó nyilvános igehirdetése semmisült volna meg a kereszten, ha nem érkezik el a feltámadás hajnala. Ha valaki csak meghal értünk, az még kevés lett volna-valakinek fel is kellett támadnia értünk! Joggal hangoznak itt Pál szavai: „Ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor hiába való a mi igehirdetésünk és hiába való a ti hitetek is” (1. Kor 15, 15)
Áldott Feltámadást, és annak teljes megértését kívánom:

P. Andor Károly OFM

Ui. Az idézetek Henri Boulad SJ Teózis, Az emberi beteljesülése Istenben; Kairosz Kiadó Budapest, 2009. c. munkájából valók, ajánlom elolvasni a húsvéti helyes belátáshoz!

Reklámok

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s