Az önbizalomról és öntudatról

 Egy gondolkodást mellőző, eredetieskedő vezetőnk azt mondta a ‘97 őszén Magyarországot látogató NATO tényfeltáró bizottságnak, hogy “Magyarország már 500 éve nem nyert háborút”.  Bár a bizottság csodálkozott, hogy a szövetség érdeklődését ilyen módon akarjuk fokozni az ország iránt, de a körültekintő megfontolás úgy látszik győzedelmeskedett, és a bizottsági tagok végül pozitív véleménnyel távoztak Magyarországról.  Az egyik bizottsági tag jelentésének megbeszélése alkalmával, több lesújtó vélemény hangzott el e sután elhelyezett szellemeskedésről, amely elkedvetleníthette volna a Magyarország képességeit felmérő katonai vezetőket attól, hogy az ország csatlakozását ajánlják és azért síkra szálljanak.  Ki akar olyan szövetségest, aki csak veszíteni tud?

A hozzászólók között ketten pozitív irányba terelték e negatív gondolatot, ezek különösen megjegyzendők.  Az egyik gondolat, hogy nem arra kell koncentrálnunk, hányszor harcoltunk vesztes háborút, (az európai kultúra, az emberi szabadság eszméje és a saját országunk védelmében is, mongol, törők, osztrák-orosz szövetségek túlereje ellen) hanem hogy a veszteségek után e megtiport ország és e nép újra és újra talpra állt.  A másik (volt amerikai tiszt) azt fejtegette, hogy pl.: 1956-os felkelés magyar embervesztesége az USA hadereje egyharmadának elvesztéséhez lehetne hasonlítható.  Ilyen veszteségeket még egy ipari-kereskedelmi nagyhatalom, mint az USA is nehezen viselne el, és évtizedekre sérült maradna.  Magyarország – szintén sérült – ebből is kilábolt.

A 20. század első felében, a magyar hangadók, politikusok, de a közszellemet építők is – talán éppen az önbizalom építéseként – fellengzős képeket festettek a magyarság szerepéről Európában.  A magyar állam hatalmasságáról álmodoztak Közép-Európában, és csak erényekből összetett magyar emberekről tanítottak minket.

Manapság átestünk a ló túlsó oldalára: önépített pesszimisták hangoztatják kis ország vagyunk, amely nem tudja befolyásolni saját sorsát sem, nemhogy beleszólni Európa irányvételébe, és a magyar embert egyénileg kicsinyes indulatok és tettek vezérlik. Ezzel teljesen megölik az önbizalmat és a tenni akarás vágyát az emberekben.  Ennek ékesszólóan ellentmond az amerikai és európai üzlet Magyarországra áramlása, az, hogy országunkat végeredményben 29 ország közül választották a NATO miniszterek az első háromba, melyeket meghívtak a szövetség kereteibe. A múlt fellengzős hozzáállása éppoly messze volt a valóságtól, mint a mai semmibevevés, lekicsinylés.

Az értelmiség hivatását itt abban látom, hogy dolgozzon ki egy széleskörű kiterjedt programot a reális magyar öntudat kialakítására és járjon élen annak kivitelezésében.  Ez az új öntudat legyen mentes a fellengzés mákonyától, a politikai belharcokban jelentkező, néha közönséges ócsárlásoktól, s védjen meg a lekicsinylés veszteségeket rejtő csapdáitól. A népieskedők támogassák a városiak érdemleges céljait, az urbánusok adjanak megfelelő helyet a gazdag hagyományoknak, népi értékeknek. Elvégre kulturális és tudományos teljesítményeinknek jelentős hagyományai vannak akárhol is történnek meg azok. Ki kell fejleszteni az emberekben a biztonság pszichológiáját, hogy a magyar ember teljes képességét ne az örökös, paranoid védekezésre, hanem az egyéni talentumait az együttműködésben való kifejlesztésére használhassa.

Fülöp László (1953)

Ajánlott oldal: Pozitív nap hírportál

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s