2010. március-április

Hírbarát 2010-02

Vezér » Közeleg a vége

Ahogy közeledünk a május felé, a végzős diákok lassan ráveszik magukat, hogy tanuljanak arra a bizonyos utolsó próbatételre, amely a maga módján bevezeti őket a nagybetűs életbe. Épp ezért a szerkesztők névsora a felvételi pontokért küzdők helyett új nevekkel bővül, és reméljük még fog is a továbbiakban, hiszem véleménye mindenkinek van, ahogy megosztanivaló is mindig akad.

Megint két hónap eseményei zúdulnak a hűséges olvasókra, főszerepben a MEP idei megpróbáltatásával, majd a választás hosszú izgalmai után a többi esemény naplózása következik, az állandó rovatokkal (Borbarát, Technika) övezve. Az áprilisi beszámoló utolsó programpontja pedig a pár éve bevezetett Sportnap, amikor a testedzés mellett hagyományőrzésben, főzésben, vagy akár ökológiában is megcsillogtathatják tudásukat a diákok. Emellett március-áprilisi számunkat kiegészítjük majd a ballagás híreivel is.

A kemény hetek mellett pedig kitartás, még hátra vannak a kirándulások és a többi móka, és a szünetig már csak kevesebb, mint 31 tanítási nap. (igen… számolom)

Nagy Annamária főszerkesztő-helyettes

Közélet » MEP 2010

Európai Parlament Modell 2010 Pécs

A nemzeti MEP ülésről szóló beszámoló

Mit csináltunk Hollandiában egy hétig?

Különtudósítás Hágából a nemzetközi MEP-ről

Európa kulturális fővárosa

Kulturált európai szemmel Pécsről

A résztvevők szemével

A borok barátja » Borsuli fiataloknak 1.

És mondá Ádám: „Szép-szép hogy megosztod velünk kóstoló élményeidet a nagy borászoknál. Szepsy és Kalló fantasztikus emberek, kiváló borokkal, de az ő alkotásaik olvasóink nagy részének bizony megfizethetetlenek. Írjál arról is hogyan válasszanak a fiatalok viszonylag jó bort, kevés pénzért!” És Ádámnak, mint mindig most is igaza vala.

Iskola  » Ballagási beszéd

„Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid-, hiszen ami az enyém, az a tiéd, s ami a tied, az az enyém- és én megdicsőültem bennük.”

Arckép » Cirill atya kitüntetése

Iskolánk tanárát, Kovalcsik Cirill atyát március 7-én a Rákóczi Szövetség  és az Esterházy János Emlékbizottság, Esterházy Emlékéremmel tüntette ki a felvidéki magyarságért tett szolgálataiért.

Jegyzet » Egyházi iskolák után

Vukovári Panna öregdiákunk tekint vissza jegyzetében a ballagására, a ferencesben töltött éveire. Tanulságos írás a gimit követően rátörő nagy szabadságról és a küldetéstől!

Kirándulás » Havas hegycsúcsok márciusban

Milán atya és Lukács tanár úr vezetésével kilátogattunk Ausztriába, Soprontól nem messze fekvő hegyre, a Racksra. Sokakban felvetődik a kérdés, hogy épeszű ember ilyenkor mit is kereshetett ott?

Játék » Tanár Úr kérem…

A Tanár Úr kérem… című rovatunk aranyköpés gyűjtő játékának nyereménye a Hangzó Helikon sorozat Petőfi című kiadványa Ferenczi György előadásában, a játék győztese pedig Milán atya legjobb aranyköpéséért:

kimás:) – nyereményéért a hirbarat@hirbarat.hu címen jelentkezhet!

A mostani számunkban is ugyanaz a feladatotok: a rovat Szólj hozzá részbe alul írjátok le a legviccesebb aranyköpéseit. A legjobb aranyköpést beküldőt szintén értékes nyereménnyel fogjuk jutalmazni a következő szám megjelenésekor!

Technika » HD vagy nem HD ez itt a kérdés…

Sportbarát » Sportnap egy szervező szemszögéből

Jegyzet » A magyar választási rendszer

Öregbarát » Polak Wenger dva bratanki…

© HÍRBARÁT – a Ferences Gimnázium diáklapja – 2010.
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s